|
![]() |
Alice Csodaországban
Alice eleven, éles eszű, bűbájos iskolás lány, aki álmában egy piros szemű nyuszi nyomába ered. Beleesik egy egérlyukba, és egy szempillantás alatt Csodaországban találja magát, ahol hihetetlen kalandok várnak rá. A film olyan utazásra hív a képzelet és az álmok birodalmába, mely évtizedek óta épp úgy lenyűgözi a felnőtteket, mint a gyerekeket. forrás: port.hu |
![]() |
Aranyhaj és a nagy gubanc
A királyság legkeresettebb és egyben legsármosabb körözött banditája, Flynn Rider egy titokzatos toronyban próbál menedéket találni üldözői elől, ahol fogságba ejti 21 méteres mágikus aranyhajával a torony lakója, a gyönyörű és bátor Aranyhaj. Flynn felettébb kíváncsi fogvatartója eddig csak a megfelelő alkalomra várt, hogy az éveken át tartó rabságból szabadulhasson, és ez az alkalom, úgy tűnik, eljött. Alkut köt hát a jóképű tolvajjal, így kezdetét veszi egy kalandokkal teli utazás, melyen a furcsa párost elkíséri egy minden bajtól óva intő, túlságosan aggodalmaskodó kaméleon, egy szuperzsaru ló, és a mogorva-goromba kocsmagengszeterek bandája. forrás: port.hu |
![]() |
Babar 1.
Az új családtag: Mialatt Babar és Celeste minden idejét az új kislányuk, Isabelle szükségleteinek kielégítésével tölti, Flóra egyre jobban úgy érzi, hogy elhanyagolják. Ez végül odáig vezet, hogy elszökik otthonról. A Celestina városi hírmondó: Amikor Flóra úgy dönt, hogy egy újságcikket ír a "Királyi családi valódi életéről" a királyi család pánikba esik, mivel Flóra fényképei mindenkit kínos helyzetbe hoznak. A legjobb az egyenes út: Pomra és Alexanderre hárul kis testvérük Isabell felügyeletének feladata, egy palotai csínytevés nyomainak eltüntetése azonban elvonja a figyelmüket. Ennek következményeként Isabelle eltűnik. A boszorkány varázsitala:Flórát megharapja egy halálos mérgű kígyó. Alexander, hogy Flórát megmentse behatol mélyen a sötét erdőbe, hogy megtaláljon egy öreg asszonyt akiről úgy hiszi hogy boszorkány, aki varázslatos képességeivel meg rudja gyógyítani Flórát. |
![]() |
Bambi
Walt Disney ötödik egész estés rajzfilmjében a kis Bambi története elevenedik meg. A természet szépségéről és az élet csodájáról szóló történet a világ legszívmelengetőbb meséje, amelyben kedvesebbnél-kedvesebb négylábúak kelnek életre - Disney minden idők legnagyszerűbb animátorainak köszönhetően. A hajnal első napsugara alighogy földet ér, amikor az erdő új hercege világra jön. Bambi azon nyomban életre szóló barátságot köt Tappanccsal, a pajkos nyuszival, és Virággal, a félénk, de szeretetre méltó borzzal. A befagyott tavon való korcsolyázás, a friss virágok majszolgatása és az önfeledt vágták az erdőben még csak a kezdet. Bambi szép lassan sok mindent megtanul szeretetről, elmúlásról, felnőtté válásról és utódlásról... A három Oscar-díjra jelölt film digitálisan felújított változatában jelenik meg először Magyarországon, s így a rajzok és a kalandok eredeti szépségükben juthatnak el a magyar Disney-rajongó gyerekekhez, akik immáron bármikor megnézhetik Bambi történetét. forrás: port.hu |
![]() |
Bambi 2.
A történet közvetlenül azután játszódik, hogy Bambi édesanyja halálát követően megtudja, hogy apukája az erdő Nagyhercege. Bambi rettentően izgatott, hogy végre megismerheti édesapját, a Herceg azonban nem igazán örül annak, hogy neki kell pátyolgatnia a kis bajkeverőt - hiszen így fontos teendőit nem tudja megfelelően ellátni. Bár eleinte úgy tűnik, nem működik kettejük együttélése, végül mégis közösen dolgozzák fel az anya elvesztése felett érzett gyászt, s valódi családra lelnek egymásban. |
![]() |
Barátaim, Tigris és Mackó - A Nagy mulatság
Micimackó, Tigris, Dalma és a többiek ragyogó napra ébredtek. Elhatározzák, hogy nagyszabású pikniket rendeznek a Hét Fenyőfák körüli nagyréten. A mulatságra mindenki hivatalos! Nyuszi olyan nagyszerűen megszervezte a programot, hogy kinevezik fő-fő polgármesternek. Ám a Százholdas Pagony sokféle lakóját mégsem olyan könnyű összeterelni! Nem hiszed? Gyere el te is, és rengeteg meglepetésben lesz részed! Régi-új barátokkal találkozhatsz, lesz színház, zene, tánc, móka és kacagás! Annyit már most elárulhatunk, hogy Micimackóék megtanítanak majd neked hét dalt, amit azután velük együtt adhatsz elő! forrás: port.hu |
![]() |
Bors néni
A Magyar Televízió klasszikusai közé tartozik ez a Nemes Nagy Ágnes műveiből készült, remek mesejáték, melynek címszerepét nem kisebb színésznő játssza, mint Dajka Margit. A zenés játékban nemcsak a kiváló színészek, de a gyerekek is részt vesznek. Bors nénivel és barátaival sok csodálatos dolog történik, a Nap és a Hold látogatása, a szétszóródott borsszemek összefúvása, utazás Talla-Gallába, de betekinthetünk Bors néni gyerekkorába is. A játék, az ének és a sok móka mellett megünneplik Bors néni 80. születésnapját is. forrás: port.hu |
![]() |
Bűbáj
Giselle-t, a szépséges hercegnőt a gonosz királynő száműzi a varázslatos, dalokkal teli rajzfilmvilágból. Ennek következményeként a lány a mai, modern Amerikában találja magát. Giselle először elborzad New Yorktól, melyben feje tetejére állnak a mesevilágban ismert tételek. Azután találkozik Roberttel, a válóperes ügyvéddel, aki kisegíti a bajból, és akibe lassan, de biztosan beleszeret. Igaz, hazájában már eljegyezte őt Edward herceg. A dolgok összekavarodnak, amikor megjelenik a herceg, ráadásul a gonosz királynő is New Yorkba érkezik, hogy a hercegnő életére törjön. forrás: port.hu |
![]() |
Charlie és a csokigyár
A csokigyár, amelyről a szegény családban élő Charlie álmodik, borzasztóan titokzatos. Tizenöt éve senki nem látott egyetlen munkást se bemenni, se kijönni, nem látták a csokoládégyáros Willy Wonkát, csak az irtózatos mennyiségű csoki áramlik ki a gyárból. Azután fantasztikus hír röppen világgá: Willy Wonka bejelenti, hogy kinyitja gyára kapuit az öt szerencsés nyertes előtt, aki egy-egy aranyjegyet talál csokoládéja csomagolópapírjában. Charlie is a kevés kiválasztott közé kerül. Találkoznak a titokzatos férfival, és arra is fény derül, mi a látogatás megszervezésének igazi célja. forrás: port.hu |
![]() |
Cimborák hegyen-völgyön
A Cimborák első részének főszereplői mellett itt más állatok is megjelennek, többek között hiúz, vadmacska, mókus, mosómedve és egy afrikai gepárd. Lényegesen nagyobb szerepet kap az ember, bár nem elég hitelesen. A rendező nemcsak az állatok világát ismeri tökéletesen, hanem a filmművészetnek is kitűnő mestere. Nagyszerű érzékkel teremt feszültséget, alkalmazza a szakma minden fogását. Az első rész reális történetéhez képest itt az idomítás csodája kerül előtérbe. Fickó és Pletyka színésznek is nagyszerű. Miközben "végrehajtják" a rendezői instrukciókat, lelkiállapotokat is képesek tükrözni. Tudnak "szomorkodni", "nevetni", "beszélni"... forrás: port.hu |
![]() |
Csipkerózsika
A Grimm-testvérek meséjének főhőse a szépséges Auróra hercegnő, akit születésekor átokkal sújt egy gonosz boszorkány: az átok szerint mielőtt nagykorú lesz a lány, egy mérgezett tű szúrása végez majd vele! A mit sem sejtő hercegnő sorsát apja három jószívű tündérre bízza, akik mindent elkövetnek, hogy ne teljesedjék be az átok, de hiába. A végzetet elkerülni még ők sem tudják, csupán enyhíteni a gonosz boszorkány átkának hatását: amikor Auróra megszúrja magát, nem hal meg, csak hosszú álomba szenderül, amelyből csak egy herceg szerelmes csókja ébresztheti fel! forrás: port.hu |
![]() |
Csodacsibe
Kotlik Csöpi, a kis csibe hatalmas pánikot okoz, amikor mindenkit riadóztat, mert a fejére pottyant az ég egy darabja. Természetesen senki nem hisz neki, s nagy bánatára még édesapja is azt gondolja, hogy valami nincs rendben nála, és valójában egy közönséges makk esett a fejére. A kisváros lakói a kezdeti pánik után egyszerű bolondnak könyvelik el a jóravaló baromfit, akinek igencsak igyekeznie kell, hogy visszanyerje édesapja bizalmát. Már-már sikerül is neki, amikor megtörténik a baj: már megint furcsa dolgok potyognak az égből, és hamarosan az is kiderül, hogy hatalmas veszély fenyegeti a várost. Ám erről egyelőre csak Csöpi és barátai tudnak, hiszen úgysem hinne nekik senki... forrás: port.hu |
![]() |
Derült égből fasírt
Az élet feleannyit sem ér néhány jó falat nélkül. Flint gyerekkora óta feltalálónak készül és kalandra éhezik. És mert a kis szigeten, ahol felcseperedik, többnyire unalmas halacskákból áll a menü, elhatározza, hogy olyan gépet készít, amely az esőt is ínycsiklandozó fogásokká változtatja. Az első próba a hamburgerzápor és makarónizivatar még jól sikerül, de a találmány sajnos nem tökéletes, és igen nehéz irányítani: a környéket hamarosan elönti a puding-áradás, a forgalmat ketchup-tornádó nehezíti, és a környéken népbetegséggé válik a gyomorrontás. Flint izgulni akart egy jó ízűt - ezúttal alaposan jóllakhat az izgalommal. forrás: port.hu |
![]() |
Dínó
Aladár, a szüleitől messze vetődő iguanodon, boldogan él a lemurok családjában egy álomszigeten, amikor egy meteorzápor véget vet az idillnek. A szigeten káosz lesz úrrá, a nagycsalád tagjai közötti harmónia felborul, és egyre többen készülnek elhagyni a lakhatatlanná vált területet. A paradicsomi szigetről menekülő lemurok és Aladár, biztonságos fészket keresvén, csatlakoznak egy vándorló dinoszauruszcsapathoz. Az új hazát keresőkre kalandok és megpróbáltatások egész sora vár: kevés a víz és az élelem, állandóan ragadozók leselkednek rájuk. Aladár gondolkodásmódja azonban nem tud a dinoszaurusz-tradíciókhoz viszonyulni, hiszen már egy idegen világban kelt ki a tojásból, így csakhamar konfliktusba keveredik a hierarchikus rendet megkövetelő vándordinoszauruszokkal. Aladár számára egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a túlélésre csak úgy lehet esélyük, ha összetartanak, és közösen keresnek kiutat szorult helyzetükből... |
![]() |
Dörmögőék kalandjai I-XIII.
Bálint Ágnes és Gyárfás Endre meséiből a Magyar Televízió bábfilmes szakemberei készítettek sorozatot. |
![]() |
Egérhadművelet
Ebben a mágikus mesében egy örök téma elevenedik fel: a macska és az egerek évszázados párharca. Az egerek, hogy megvédjék magukat a macskák zsarnok társadalma ellen, készítenek egy szuper szerkezetet a "Trójai Kutyát", hogy aztán ebből mi sül ki, azt megtudhatjuk a vidám meséből. |
![]() |
Egy bogár élete
A kis szigeten élő hangyák életét két dolog is erősen megkeseríti: a falánk sáskák állandóan megdézsmálják kínnal-keservvel összegyűjtött elemózsiájukat, ráadásul ott van púpnak a hátukon Fürge, a zseniálisan kétbalkezes feltaláló, aki még a sáskajárásnál is veszedelmesebb. Az egész boly számára nagy megkönnyebbülés, amikor Fürge nekivág a nagyvilágnak, hogy segítséget hozzon a sáskák ellen. Arra azonban nem számítanak, hogy Fürge vissza is tér, ráadásul egy halom nála is hóbortosabb cirkuszi bogár élén... A film elnyerte a legjobb kísérőzenének járó Oscar-díjat! forrás: port.hu |
![]() |
Előttünk a vízözön
Egy nap, látva, hogy az emberek közt eluralkodott a gonoszság, Isten úgy dönt, egy árvízzel mindent eltöröl a Föld színéről. Ám, hogy biztosítsa az élet fennmaradását, megbízza Noét, hogy építsen bárkát, mellyel minden élő fajból egy hímet és egy nőstényt kimenekít, hogy majd újból benépesíthessék a világot. Noé levelet küld hát minden állatfajnak, hogy csatlakozzanak hozzá, és az árvíz beálltával mind vízre szállnak a végtelen tengeren. A bárkán való együttélés azonban nem megy zökkenőmentesen: kiderül, hogy rengeteg kaland vár a népes kompániára, míg útjuk végére érnek... forrás: port.hu |
![]() |
Én, Pán Péter
A sikeres skót színpadi szerző, James Matthew Barrie (Johnny Depp) egy nap találkozik a Llewelyn Davies családdal: négy árva fiúval, és gyönyörű édesanyjukkal (Kate Winslet). Barrie, a rosszallások ellenére, összebarátkozik a családdal, és a fiúkkal mindenféle huncutságot eszelnek ki. Kivételes képzelőereje vitorlás hajóvá változtatja a domboldalt, az egyszerű botból óriási kard lesz, a levegőbe eregetett sárkány elvarázsolt tündérként lebeg. Így válnak a Llewelyn Davies fiúk annak a Sohaországnak az "Elveszett Fiaivá", ahol mindenki tud repülni, ahol egymást éri a sok csoda, csíny és huncutság, s ahol még az idő is megáll. forrás: port.hu |
![]() |
Eragon
A sárkánylovasok békét hoztak Alagaësia földjére. A sárkányoktól kapott varázserőnek és halhatatlanságnak köszönhetően nem volt, aki legyőzhette volna őket. Ám az egyikük, Galbatorix leszámolt a társaival és magához ragadta a hatalmat. Ármánykodása nem járt teljes sikerrel. Az egyik kis faluban cseperedik Eragon, a sárkánylovasok rendjének utolsó leszármazottja. A fiú titokzatos zafírkék tojást talál, amelyből sárkány kel ki. Eragon Saphirának nevezi el. Találkozásukkal, valamint mentora, Brom segítségével újra eljöhet a Sárkánylovasok kora. forrás: port.hu |
![]() |
Fel!
A Pixar mindig különlegeset és újat alkotó munkatársai, köztük a Szörny Rt. ünnepelt rendezője szó szerint is felemelő, és egyben rendkívül szórakoztató kalandra csábít, ahol a határ a csillagos égnél kezdődik! A Disney-Pixar alkotása a 78 éves légballon kereskedő, Carl Fredricksen élete legnagyobb kalandjáról szól, aki a világ felfedezéséről álmodozik. Úgy dönt, valóra váltja néhai szeretett felesége álmát és elutazik Dél-Amerikába a legnagyobb vízeséshez, ami a földön létezik: a Paradise Falls-hoz. Egész életében vágyott egy óriási kalandra, így ezer meg ezer luftballont köt a házára és elrepül messze, a világ egyik leggyönyörűbb és legtitokzatosabb vidékére, a Tepuis táblahegyekhez. forrás: port.hu |
![]() |
Frakk - Kolbászkiállítás
Bálint Ágnes mulatságos meséje egy kutya-macska "barátság" viharos krónikája. A történet kezdetén idilli békességben éldegél két macska, Lukrécia és Szeréna egy szép kis házban. Kövérek, lusták és szemtelenek, határozottan megvetik az egérfogás nemes művészetét. Ennek ellenére sem lenne semmi baj, ha a borostyánszemű Lukréciának nem támadna egy nap az a merész elképzelése, hogy végleg elfoglalja a ház urának - aki feleségével ellentétben nem túlságosan barátja a két macskának - kedvenc karosszékét. A szemtelen elhatározást viharos gyorsasággal követi a tett. Károly bácsi ettől a naptól kezdve másra sem vágyik, mint egy kutyára, de lehetőleg olyanra, amelyik macskát reggelizik, macskát ebédel és azt is vacsorázik. S egy végzetes napon be is robban az idilli békébe Frakk, a vizsla - minden macska réme -, hogy megkezdje áldásos működését: a két macska "nevelését". forrás: port.hu |
![]() |
Frakk, fő a kényelem
A történet középpontjában a "kutya-macska" barátság áll. Egy kis kertes házban lakik a két elkényeztetett macska, Lukrécia és Szerénke, valamint gazdájuk Irma néni és Károly bácsi. A két macska nemcsak lusta, de szemtelen is, és Irma nénivel ellentétben Károly bácsi nem szívleli túlzottan a két kényes macskát. A baj akkor következik be, amikor Lukrécia elfoglalja Károly bácsi karosszékét. Károly bácsi ettől kezdve egy kutyáról álmodik, aki rendbe tenné a két macskát. Ekkor érkezik meg Frakk, és azonnal megkezdi a két macska nevelését. Így lesz a vizslából a macskák réme...
|
![]() |
Futrinka utca
Mi újság a Futrinka utcában? Mivel tölti napjait Cicamica, Morzsa kutya és a többiek? Ezt tudhatjuk meg a Magyar Televízió hőskorának egyik legsikeresebb bábfilm-sorozatából, mely Bálint Ágnes meséi alapján készült. |
![]() |
Gréti - Egy kutya feljegyzései
Gréti, a nőstény német juhászkutya elmeséli, hogyan szelídítette meg gazdáit. forrás: port.hu |
![]() |
A Grincs
Egy aprócska hópihében, a havas táj rejtekében bújik meg Kifalva, a pisze orrú Kik birodalma. A Kik kedvenc ünnepe a Karácsony, lázasan készülődnek hát a Szentséges Éjre. Az utcák és a házak díszben állnak, mindenki ajándékokért rohangál. A kis Cindy nem érti, minek ez a nagy felhajtás... Ám van valaki, aki ferde szemmel nézi a nagy nyüzsgést. Elég a nevét kimondani, és máris a hideg futkos minden Ki hátán. Fenn lakik a közeli Kobak-hegyen, a barlangjában, ki nem állhatja a Karácsonyt. Ő a Grincs! A kis Cindy azonban nem hisz a Grincsről szóló legendáknak, és azt akarja, hogy a rettegett zöld mumust válasszák meg Kifalva Karácsonyi Mókamajszterének. Felkerekedik hát, hogy ő maga adja át a meghívót a mogorva, morc manónak. forrás: port.hu |
![]() |
Gru
Az idilli kertvárosi miliőben, a fehér léckerítéses, rózsabokrokkal szegélyezett otthonok között áll egy fekete ház kiszáradt kerttel. A szomszédoknak sejtelmük sincs arról, hogy a ház alatt hatalmas, titkos búvóhely terül el. Fáradhatatlan, apró szolgáinak hadától körülvéve itt tervezi Gru a világtörténelem legnagyobb rablását. El fogja lopni a Holdat. (Igen, a Holdat!) Gru örömét leli mindenben, ami gonosz. Arzenáljában van zsugorsugár, fagyasztósugár, valamint földi és légi harci járművek, és leigáz mindenkit, aki az útjába áll. Mígnem egy nap szembe találja magát három árva kislány elképesztő akaraterejével, akik olyasmit látnak benne, amit eddig senki más: a potenciális apukát. A világ egyik legnagyobb gonosztevője most összeakad élete legnagyobb kihívásával: három kislánnyal, akiknek neve Margo, Edith és Agnes. forrás: port.hu |
![]() |
Gyerekrablás a Palánk utcában
Egy kisfiú mindent elkövet, hogy ismét együtt lássa szüleit. |
![]() |
Gyöngyvirágtól lombhullásig
A film drámai egységbe foglalja a Dunatáj változatos növényvilágának, a Szekszárd és Baja között elterülő Gemenci ártéri rezervátum kis és nagy vadjainak, hasznos és kártékony madarainak életét. Bár megszokott jelenségeket helyez nagyító alá, a szakértő szemével láttatva az eseményeket, bevezeti a nézőt a természet lüktető, újra meg újra meginduló életének megismerésébe. Nemcsak a madárfészkek titkai tárulnak fel, láthatóvá válik a létért való küzdelem keménysége is. Így a jelenetek, szépségükön túl, izgalmasak és szórakoztatóak. Alkotójuk méltán kapott Nagydíjat Velencében, 1953-ban. forrás: port.hu |
![]() |
Harry Potter és a félvér herceg
Roxfort körül egyre szaporodnak az árnyak. Pedig a hatodik osztályba lépő Harry Potter és barátai számára a Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola mindennapjai is bőven elég izgalmat jelentenek nekik: Harry különleges titkokat hordozó bájital tankönyve, Ron barátnője és Hermione szerelme is épp elég titokzatos és ijesztő. De Harrynek egyre több oka van a félelemre. A halálfalók már mindenütt ott vannak, a dementortámadások szaporodnak, és az iskola fölött megjelenik a Sötét Jegy. Dumbledore abban reménykedik, hogy védence megerősödhet, ha jobban megismeri a múltját. De van veszély, amelyre ő sem készülhet fel. forrás: port.hu |
![]() |
Harry Potter és a halál ereklyéi 1.
Roxfort körül egyre szaporodnak az árnyak. Pedig a hatodik osztályba lépő Harry Potter és barátai számára a Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola mindennapjai is bőven elég izgalmat jelentenek nekik: Harry különleges titkokat hordozó bájital tankönyve, Ron barátnője és Hermione szerelme is épp elég titokzatos és ijesztő. De Harrynek egyre több oka van a félelemre. A halálfalók már mindenütt ott vannak, a dementortámadások szaporodnak, és az iskola fölött megjelenik a Sötét Jegy. Dumbledore abban reménykedik, hogy védence megerősödhet, ha jobban megismeri a múltját. De van veszély, amelyre ő sem készülhet fel. forrás: port.hu |
![]() |
A hercegnő és a béka
A klasszikus hercegnős/békás történet új köntösbe kerül azáltal, hogy a tündérmese ezúttal New Orleansban játszódik, méghozzá a jazz korszakban, ahol Maldonia hercegét nem valami gonosz boszorkány, hanem Dr. Facilier változtatja békává, Tiana hercegkisasszony pedig hiába próbálja egy csókkal visszaváltoztatni, bizarr fordulatként ő is békává változik. A mágikus átok megtöréséhez együttes erővel kell megtalálniuk a jó voodoo-t űző Odie mamát, de ehhez egy hosszú, kalandokkal és veszélyekkel teli utat kell átélniük. forrás: port.hu |
![]() |
A hercegnő és a kobold
A mese két gyermekhőse, Angelica hercegnő és Kófic, a bányászfiú felfedezik a föld alatt élő gonosz teremtmények, a koboldok birodalmát, és kihallgatják tervüket. A koboldok bosszút akarnak állni a fényembereken (így nevezik ők a földön élőket), mivel azok a régi időkben a föld alá kényszerítették őket, s mert nem voltak hajlandók betartani a törvényeket, nem segítettek egymáson, s egyáltalán nem voltak barátságosak, ahogy ez egyébként a mesék igazsága szerint elvárható az emberi lényektől. Természetesen senki sem hiszi el a két gyermeknek a szellemek létezését, pedig a kobold Varangy király már készítit seregét. forrás: port.hu |
![]() |
A hetedik testvér
Nem mindennapi szenzáció az erdőben! Egy igazi "nyuszikutya"! Vacak, az autóból kidobott kiskutya kimenti a nyúlcsalád egyik csemetéjét a héja karmaiból. A hálás kisnyuszik testvérükké fogadják őt, s ezzel számtalan mókás és kedves bonyodalomba keverednek az erdő állataival. Vacak magára haragítja az erdő lakóit, de végül mindenki belátja, hogy a kiskutyának helyén van a szíve, így befogadják őt. S az igazi kalandok csak ekkor kezdődnek... forrás: port.hu |
![]() |
A Hihetetlen család
Mr. Irdatlan megbecsült és ünnepelt szuperhős volt egészen addig, amikor egy nap egy kotnyeles rajongója miatt majdnem tömegszerencsétlenséget okozott. A sajtó szította össznépi elégendetlenség nyomására a kormány úgy döntött, hogy megtiltja a szuperhősök ténykedését és ezzel egyidejűleg segíti beilleszkedésüket a normális társadalomba. Ezek után Mr. Irdatlan Bob Parr néven egy békés kertvárosban telepszik le szintén szuperképességű feleségével és gyermekeivel. Bob manapság már csak az unalom és az egyre növekvő zsírpárnák ellen harcol. Ám egy nap egy titokzatos megbízó jelentkezik nála, és az akcióra éhes, félreállított szuperhős egy távoli szigetre indul, hogy végrehajtson egy szigorúan titkos megbízást. forrás: port.hu |
![]() |
Holdhercegnő
A történet főhőse a tizenhárom éves Maria (Dakota Blue Richards), aki édesapja halála után nevelőnőjével, Miss Heliotrope-pal (Juliet Stevenson) él. A kishölgy kénytelen hátrahagyni addigi fényűző életét, hiszen örökségül csupán adósságot, és egy réges-régi könyvet kapott édesapjától. Az örökségül kapott ódon könyv nem mindennapi, hiszen egy titokzatos, ősrégi történetet mesél el, amelyből Maria előtt két család viszálykodása elevenedik meg: a Merryweather és a De Noir családok között folyik a harc a Hold varázsgyöngyeiért. A kislány, ahogy egyre jobban belemélyed a történetbe úgy döbben rá, hogy Holdfölde veszélyben van. forrás: port.hu |
![]() |
Hugó, a víziló
Kolibri szigetét annak idején a vizilovak mentették meg a cápák támadásától. Egy nap a gonosz miniszter lemészároltatja az összes vízilovat, csupán egy kölyök, Hugó marad életben. |
![]() |
Így neveld a sárkányodat
A DreamWorks legújabb animációs kaland-vígjátéka Cressida Cowell sikerkönyve alapján készült, és melák viking harcosok és vad sárkányok világába röppenti nézőit. A történet középpontjában egy viking tinédzser áll, aki Berk szigetén él, ahol a sárkányokkal való küzdelem a mindennapi élet része. Elérkezik a beavatás ideje, amikor hősünk bizonyíthatja rátermettségét törzsének és apjának. Ám amikor találkozik egy sebesült sárkánnyal, és végül összebarátkozik vele, a kis "sárkányölő" világa a feje tetejére áll. forrás: port.hu |
![]() |
János vitéz Petőfi Sándor klasszikusa Miközben Kukorica Jancsi kedvesét öleli a folyóparton, az őrzésére bízott nyáj szétszéled, Jancsinak ezért bujdosnia kell. Sok nehéz kalandban, számtalan viszontagságban van része. Segít Franciaországból kiűzni a törököt, s amikor meggazdagodva hazatérhet, szép kedvesének, Iluskának csak sírhantját találja. Bánatában újra vándorlásra adja magát, s újabb nehézségekkel találkozik. Győzedelmeskedik azonban az óriásokon, a boszorkányokon, sőt a Tündérország kapuját őrző sárkányon is, s így eljut a mesék birodalmába, ahol megtalálja végre Iluskáját. A tündérek Jancsit királyukká, Iluskát királynőjükké koronázzák. |
![]() |
Jönnek az ünnepek! (Mickey Mouse - karácsonyi összeállítás)
Kedvenc egerünk számos karácsonyi történettel készül az ünnepre. Tréfás kalandok egész sora vár minden gyerekre. A klasszikus Disney-összeállításban hét történet szerepel. Mark Twain klasszikus regénye, a Koldus és királyfi Disney-feldolgozása után a kétballábas Goofy próbál megbirkózni a síelés nehézségeivel. A harmadik történetben kedvenc mókus-párosunknak gyűlik meg a baja a téli elemózsia-készlettel és Donald kacsával, majd szemtanúi lehetünk Mickey, Donald és Plútó kalandos alpesi túrájának. Ismét Donald a főszereplője az ötödik kisfilmnek, amelyben három pajkos unokaöccse hógolyó-ostroma elől kénytelen menekülni, végül egy valódi álomszerű mesével és egy megható karácsonyi történettel zárul az ünnepi összeállítás. |
![]() |
Kék egér 1. Végzetes festék
Az egérfogóban talált szürke egeret két rosszcsont fiúcska kékre festi. A macskának akarják adni szegény párát, de ő megszökik. Rémülten iparkodik haza az egérlyukba, ám onnan kitessékelik - új külsejével ugyanis nem ismerik meg. Nincs mit tenni, elindul világgá... |
![]() |
Kék egér 2. Tolakodó tündérek
A végzetes festék eredményeként kék egérkénk tovább keresi helyét a világban. Útja során megismerkedik a csúnya tündérrel, a rettegő rózsával, az öreg mókussal, akik személyében barátokra tesz szert, és kis főhősünk ismét visszanyeri eredeti színét... |
![]() |
Kérem a következőt!
Dr. Bubó, a bölcs bagoly doktorátusát megkapva egy fa tetején praktizál az erdő közepén. Asszisztense, Ursula a medve, akinek segítségével orvosolja az erdőben lakó állatok minden gondját-baját. Dr. Bubó tanácsára számít az erdei rend őre, Csőrmester is, aki a törvény szigorú erejével csap le a szabálysértőkre. forrás: port.hu |
![]() |
Kincskereső kisködmön
Ki ne ismerné Móra Ferenc meghitt hangulatú írásását a kis Bicebócáról, az öreg Küsmödi bácsiról, s a kincskereső kisködmönről? Az óbánya egy véletlen baleset következtében felrobban, Bicebóca örökre elveszíti egyetlen támaszát, Küsmödi bácsit. Ferkóék befogadják a kis árvát. Ferkó kisebb szolgálatokat tesz és az érte járó krajcárokért körtemuzsikát vesz. A muzsika azonban csak a jó gyermekeknek szólal meg. Ferkó ügyes-bajos dolgaihoz némi kétség tapad, mikor kisinas, bizony hamar kitelik az az egyesztendő, vagy gondoljunk arra, mikor Égbelátó képében megrohanja a lelkiismeretfurdalás, mert legjobb barátja dolgozatát hibásra "javítja". A kincskereső kisködmön azonban megmelengeti még a rosszalkodó lelkeket is. forrás: port.hu |
![]() |
Kis hableány
Ariel apja, Triton király víz alatti birodalmában él, de az emberek közé vágyik, ám álmai hercegét, Ericet csak úgy nyerheti el, ha alkut köt a gonosz tengeri boszorkával, Ursulával. A sellőlánynak hangját kell adnia azért, hogy a boszorkánytól emberi lábat kapjon uszonya helyett. Ráadásul, ha Eric herceget nem csókolja meg három napon belül, örökre Ursula rabszolgája lesz. Az ősz szakállú Triton király aggódik lányáért, noha mit sem tud az alkuról. Ariel mégis fittyet (és vízmélyi cigánykereket) hány atyja és testőrző rákja, Sebastian tanácsaira. A habókos hableánynak azonban hamarosan rá kell jönnie, hogy hallgatni nem mindig arany, és hogy Ursula a zavarosban halászik. forrás: port.hu |
![]() |
Kis hableány - A kezdet kezdete
Walt Disney egyik legnépszerűbb, legbájosabb hőse Ariel. Most végre megtudhatod, hogyan kezdődött a kis hableány története! Hosszú-hosszú évekkel azelőtt, hogy Ariel találkozott a herceggel, és kisétált vele a partra, a víz alatti királyságban be volt tiltva a zene. Ariel viszont nem tud élni a dallamok dagálya nélkül: így aztán döntenie kell a szenvedély és a családi kötelesség között. Barátai és hat bohókás nővére segítségével remélhetőleg sikerül visszacsennie a muzsikát az óceán fenekére. forrás: port.hu |
![]() |
A kisvakond és az egér
Sorozatunk hőse a kis vakond, aki nemcsak a föld alatti kalandokat kedveli. Kalandjai során megismeri a fenti világ izgalmait és barátokat is szerez. A meséket kicsiknek és nagyoknak egyaránt ajánljuk, hogy együtt elevenítsük fel azokat a régi szép emlékeket, amelyeket ez a bájos rajzfigura, a Kisvakond idéz fel bennünk. forrás: port.hu |
![]() |
A kisvakond nadrágja
Sorozatunk hőse a kis vakond, aki nemcsak a föld alatti kalandokat kedveli. Kalandjai során megismeri a fenti világ izgalmait és barátokat is szerez. A meséket kicsiknek és nagyoknak egyaránt ajánljuk, hogy együtt elevenítsük fel azokat a régi szép emlékeket, amelyeket ez a bájos rajzfigura, a Kisvakond idéz fel bennünk. forrás: port.hu |
![]() |
Kukori és Kotkoda
Kukori és Kotkoda boldog házasságban élnek, azonban Kukori lustasága gyakran bosszantja Kotkodát, és okoz bonyodalmakat. Kukori ugyanis csak vonakodva végzi el a házimunkát; hiába kéri Kotkoda hogy kapirgálja ki a gyomot a kukorica közül, vagy éppen porolja ki a szőnyeget, Kukori folyamatosan azon töri a fejét, hogyan kerülhetné el a munkát. Ebben jó barátja, Kopasznyakú is segítségére van, aki rendszerint segít Kukorinak kibújni a munka alól. A két jóbarát azonban mindig pórul jár, és Kotkoda végül megleckézteti a lusta Kukorit... |
![]() |
Kutyák és macskák
A dorombolás kora lejárt. Az orrunk előtt titkos háború zajlik. A felek foggal-körömmel küzdenek: ezt a háborút kutyák és macskák vívják és épp a macskák állnak jobban. Új vezérük, a kérlelhetetlen sziámi cica velőscsontot nem kímélve tör végső célja, a Föld teljes elmacskásítása felé. A kutyák ügynökei az utolsó pillanatban kiszagolják a bajt és az ebkommandó mindent elkövet, hogy megállítsa a diktátort. A négylábúak háborújába Brody professzor (Jeff Goldblum) is belekeveredik, aki épp olyan anyagon kísérletezik, amely mindkét fél számára veszettül fontos. forrás: port.hu |
![]() |
L'ecsó
Remy, a patkány kölyökkora óta annak jegyében élt, hogy felnőve majd séfként dolgozhat az egyik párizsi étteremben. Hiszen a konyhai példaképe, Auguste Gusteau is megmondta, hogy "mindenki főzhet". A gyakorlat azonban mást mond. Remy a saját bőrén tapasztalja meg, milyen veszélyt jelent egy magafajtának, ha felfedezik a konyhában. Amikor úgy tűnik, hogy álma végképp szertefoszlik, onnan kap segítséget, ahonnan a legkevésbé sem várná: egy kétlábútól. Igaz barátra talál Linguiniban, az étterem szégyenlős, kirúgás szélén álló szemetes fiújában. forrás: port.hu |
![]() |
Lilo és Stitch - A csillagkutya
Valahol messze-messze, egy távoli galaxisban egy bogaras tudós-genetikus kísérletei során különös, szeretetre alig méltó lényt teremt. A Galaktikus Szövetség persze leleplezi a bűnöst, börtönbe csukja, teremtményét pedig száműzi. A kis izé megszökik, és egy békés, távoli bolygó, nyugodalmas kis szigetén bújik el: Hawaiin. Attól kezdve Hawaii nem békés többé... Egy magányos kislány, Lilo, megtalálja a jövevényt, kóbor kutyának nézi, és örökbe fogadja. Lilo egyedül sem volt a jóság szobra, de most méltó párjára akadt. Az új kutya idomíthatatlannak bizonyul. Amit nem tud felfalni, azt megrágja. Ami még neki is túl rosszízű, azt összetöri, felborítja vagy vízbe ejti. De valami mégis megváltozik benne: még az őrült tudós sem gondolta volna, hogy az űrélőlény képes a szeretetre. Márpedig a csillagkutya fokozatosan megszereti új gazdáját. Épp akkor, amikor üldözői a nyomára akadnak, és haza akarják toloncolni... |
![]() |
Lolka és Bolka
Lolka és Bolka, a két jóbarát 10 epizódon keresztül utazza be a Föld leghíresebb helyeit, hogy izgalmas kalandjaikkal újra szórakoztassanak, megint megnevettessenek mindannyiunkat. |
![]() |
Lúdas Matyi
Fazekas Mihály elbeszélő költeménye nemcsak az első színes magyar film rendezőit ihlette meg, hanem az animátorokat is, így született meg harminc évvel a Nádasdy-Ranódy alkotás után a mára méltán klasszikussá vált Lúdas Matyi. |
![]() |
Macskafogó
Az egerek sorsa megpecsételődött. Az X bolygón a vérszomjas macskák semmibe veszik a jogot, és az egértársadalom felszámolására törekednek. De megcsillan egy reménysugár, az egerek főtudósa feltalálja a megoldást. A titkos szolgálat azonnal aktiválja legjobb ügynökét, Grabovszkyt, hogy még időben célba jusson a tervrajz.Ternovszky Béla egész estés rajzfilmje nemcsak a magyar közönséget, hanem az egész világot meghódította. |
![]() |
Macskarisztokraták
Széltől is óvott, tündéri macskacsalád él a századforduló Párizsának egyik fényűző otthonában. Boldogságuk azonban csak addig tart, amíg a ház úrnője közzé nem teszi végrendeletét, melyben halála esetén a cicákra hagyja vagyonát - ha ők már nem lennének, akkor viszont a komornyik örököl mindent. A sanda szolga azonnal kész az ármányra és a cicák csakhamar az utcán - jobban mondva, az egyik messzi réten találják magukat. A szerencse azonban segítségükre siet, és a Párizs utcáin, kertjeiben, háztetőin élő macskák, cicák, cicusok, macsekok, valamint Roquefort, a családhoz hű egér segítségével visszaküzdik magukat otthonukba - mindezt rengeteg bájos kaland, szívbemarkoló jelenet, gyönyörű betétdal kíséretében. forrás: port.hu |
![]() |
Magyar népmesék - Fából faragott Péter |
![]() |
Magyar népmesék - Kacor király |
![]() |
Magyar népmesék - A királykisasszony cipője |
![]() |
Magyar népmesék - A mindent járó malmocska |
![]() |
Mátyás az igazságos |
![]() |
Mazsola és Tádé - Hol az a Tádé? |
![]() |
Mekk Elek az ezermester
Ezen eszes kecske-egyed egy percet sem hever csendben kereveten, helyette felkel, s mekkent: "Mekk! Erre gyertek! E helyt segedelemre leltek!" Mert Mekk Mesternek sem ez, sem emez nem lehetetlen! Mekegve szegel, reszel, teker, kever, s rendre remekel! |
![]() |
Mikrobi
Mikrobi, a háztartási robot, szinte már családtagnak számít, hiszen szívesen játszik Peppével, mos, főz, takarít. A család gyerektagjai újra és újra útra kelnek újabb és újabb kalandok irányába, ahová Mikrobi is elkíséri őket. |
![]() |
Mirr Murr a kandúr III. |
![]() |
Nagyon vadon
Boog kismedve korától békésen éldegél a csendes Timberline-ben, a helyi erdőőr, Beth garázsában. Tökéletesnek hitt élete fenekestül felfordul, amikor találkozik Elliottal. Boog megszabadítja a nyiszlett, törött agancsú kis szarvast a vadászok kötelékétől. A nagydumás agancsos ráveszi a mackót, nézze meg, milyen a garázsajtón túli világ. Boog belekóstol a nagybetűs életbe, aminek eredményeként a párost visszatelepítik a vadonba. A pánikba esett Boog szeretne haza menni, ehhez kénytelen elfogadni Elliot segítségét. Viszontagságos utazás vár rájuk, teli kalanddal és veszéllyel. forrás: port.hu |
![]() |
Nagyon vadon 2.
Miután tetőtől patáig belezúgott Giselle-be, Elliot épp arra készül, hogy oltár elé vezesse a csinos gidát, de néhány elkényeztetett öleb keresztül húzza a tervüket azzal, hogy elrabolják Mr. Weenie-t. Boog, Elliot, McSquizzy, Buddy és a többi erdei állat felkerekednek hát, hogy kiszabadítsák kertvárosi börtönéből hurkaszabású barátjukat, ám hamarosan ellenséges területen találják magukat: a házi kedvencek birodalmában. Fifi, a puccos pudli által vezetett szobatiszták brigádjának ugyanis esze ágában sincs harc nélkül lemondani Mr. Weenie-ről. forrás: port.hu |
![]() |
Nanny McPhee. A varázsdada
Amikor Nanny McPhee felbukkan a Brown-házban, a hét gyerek, akik alig egy esztendeje veszítették el az édesanyjukat, azonnal ellenséget látnak benne. Nem elég, hogy rusnya, azt gondolják róla, hogy gonosz, sőt, lehet, hogy egyenesen boszorkány. Egy szörnyű, ijesztő nevelőnő. Ám hiába akarnak borsot törni az orra alá, hogy ugyanúgy elűzzék őt is, mint azt tették az előző tizenhét dada esetében, a varázserejével szemben tehetetlenek. Minden kezd megváltozni, és a házban egyszer csak minden úgy történik, ahogy Nanny McPhee szeretné. forrás: port.hu |
![]() |
Némó nyomában
Az élet a Nagy Zátony környékén tele van veszélyekkel. Jól tudja ezt Pizsi, a kis bohóchal, s erre próbálja megtanítani egyetlen fiát, Némót is. Ám az ifjonc - ahogy az már lenni szokott - tele van kalandvággyal, és amikor eljön az idő, el kell hagynia otthonát, és elindulni az iskolába. Pizsi idegesen kíséri őt, és szorongva figyeli minden mozdulatát. Aggodalma nem is alaptalan, mert Némó, dacolva intelmeivel, túlúszik a biztonságos határon, hogy megnézzen egy hajót, és az apa tehetetlenül nézi végig, ahogy egy búvár hirtelen elragadja csemetéjét. forrás: port.hu |
![]() |
Négyszögletű kerek erdő
A Kecskeméti Rajzfilmstúdióban már hosszú évek óta készülnek filmek gyermekek számára, rajzfilmsorozatok, mint a Vízipók Csodapók, a Leo és Fred, Magyar mondák, Magyar népmesék, amelyeket bizonyára sokan ismernek. Most olyan filmekből kínálunk egy csokorra valót, amelyek írói Arany János, Weöres Sándor, Kormos István, Kányádi Sándor és Lázár Ervin. |
![]() |
A neveletlen hercegnő
A kamaszlányok általában arról álmodoznak, hogy siker és csillogás veszi őket körül. Mia is hírre és pompára vágyik. De amikor álma valóra válik, már nem is biztos benne, hogy örül-e az új életnek. Ot és édesanyját váratlanul meglátogatja sosem látott apai nagyanyja. A hölgy kicsit kilóg a San Francisco-i környezetből: ugyanis ő Genovia királynője, és azért jött, hogy értesítse unokáját: a kicsiny európai államban hamarosan elfoglalhatja az őt megillető trónt. Míg a szigorú nagymama a királynőhöz méltó viselkedésre próbálja nevelni a makrancos kamaszlányt, Mia egyre kevésbé tudja, mit gondoljon a szerencséjéről. Ahhoz, hogy királynő legyen, itt kéne hagynia barátnőjét, aki illegális tévécsatornát üzemeltet, az iskolát, ahol azért nem minden fenékig tejfel, kedvenc Ford Musztángját, és persze leginkább egy fiút, akivel kapcsolatban szintén vannak titkos álmai. forrás: port.hu |
![]() |
A neveletlen hercegnő 2. - Eljegyzés a kastélyban
Miából, a neveletlen hercegnőből öt év alatt gyönyörű nő lett, aki alig várja, hogy végre a gyakorlatban is kipróbálhassa magát Genovia hercegnője szerepében. Miután beköltözik a palotába nagyanyjához, Clarisse királynőhöz, kiderül, hogy nem élvezheti sokáig a hercegnői életet, mert hamarosan a koronát kell viselnie. Persze a problémák soha nem járnak egyedül. A meglepett kisasszonnyal mellékesen azt is közlik, hogy a genoviai törvények értelmében a hercegnőnek a megkoronázás előtt még férjhez kell mennie. forrás: port.hu |
![]() |
Nils Holgersson csodálatos utazása a vadludakkal IV.
1906-ban a svéd kormány pályázatot hirdetett egy olyan ifjúsági olvasókönyv megírására, amelyből a gyermekek szórakoztató módon, mégis hitelesen ismerkedhetnek meg a környezettel, az állat- és növényvilág szépségeivel. Így született meg Nils Holgersson, a törpévé varázsolt kisfiú története, aki vándorútra kel a vadludakkal. Nils teljesen hétköznapi kisfiú volt eltekintve attól a rossz tulajdonságától, hogy rendszeresen kínozta családi gazdaságuk állatait. Amikor egy napon a szülei elmennek otthonról, egy kismanó bukkan fel, akit Nils ugyancsak elkap és kínozni kezd. A manó hiába rimánkodik, Nils nem engedi szabadon a manót. Gonoszsága elnyeri méltó büntetését: a manó törpe-méretűvé varázsolja, és ettől kezdve megérti azt is, miről beszélnek az állatok. Amikor Nils rájön, hogy korábbi gonoszságai miatt a háziállatok nagyon dühösek rá, elmenekül előlük: megkapaszkodik egy Márton nevű, költözni készülő lúd tollába, és elkezdődnek izgalmas kalandjai, melyek során megtanulja szeretni és tisztelni a természetet! |
![]() |
Noddy - Csillaghullás
Játékváros varázslatos hely, ahol a játékok életre kelnek, dalolnak és kalandok egész sora vár rád. Noddy, a fabábú kisfiú igazán élénk és jóravaló, de valahogy mindig bajba keveredik. Ilyenkor segítségére sietnek barátai és a város többi lakója: Fülenagy, a törpe, Jumbó úr, az elefánt, Márta Maki, Dina Baba, no és Strapa tizedes, a rendôr bácsi. |
![]() |
Noddy - Starpa tizedesa legjobb rendőr
Játékváros varázslatos hely, ahol a játékok életre kelnek, dalolnak és kalandok egész sora vár rád. Noddy, a fabábú kisfiú igazán élénk és jóravaló, de valahogy mindig bajba keveredik. Ilyenkor segítségére sietnek barátai és a város többi lakója: Fülenagy, a törpe, Jumbó úr, az elefánt, Márta Maki, Dina Baba, no és Strapa tizedes, a rendôr bácsi. |
![]() |
Noddy a világ legjobb sofőrje
Játékvárosban mindenki ünnepel, Fülenagy pedig megígérte, hogy varázstrükkel kápráztatja el Noddyt és barátait a vígasság végeztével. Ehhez szüksége van egy különleges anyagra, mégpedig a varázslatos csillagporra, amit a hitvány koboldok sajnos elcsentek tőle - és arra használják, hogy Noddy autóját banánná változtassák! A dolognak persze nem lesz jó vége: mindkét kobold testrészei csúnyán elváltoznak... Minden tekintet Noddyra szegeződik, amikor előáll javaslatával, hogy látogassák meg az embert a Holdon, akitől biztosan megtudhatják a varázslatos csillagpor titkát. A koboldok persze megtalálják a módját, hogy felosonjanak a Holdra tartó rakétára, hisz nem szeretnének világ életükben óriási kezekkel és lábakkal élni. A Holdra érve Noddy és barátai számára világosá válik, honnan is származik a csillagpor: a Holdember takarítás közben seprűjével felkavarja a port, ami végül Fülenagy edényében köt ki. Ám az utóbbi időben barátunk sokat betegeskedik, így alig maradt ereje a sepregetésre. De sebaj, egy jó csapat mindent megold, ha összefognak! |
![]() |
Noddy és a mágikus holdfénypor
Játékvárosban mindenki ünnepel, Fülenagy pedig megígérte, hogy varázstrükkel kápráztatja el Noddyt és barátait a vígasság végeztével. Ehhez szüksége van egy különleges anyagra, mégpedig a varázslatos csillagporra, amit a hitvány koboldok sajnos elcsentek tőle - és arra használják, hogy Noddy autóját banánná változtassák! A dolognak persze nem lesz jó vége: mindkét kobold testrészei csúnyán elváltoznak... Minden tekintet Noddyra szegeződik, amikor előáll javaslatával, hogy látogassák meg az embert a Holdon, akitől biztosan megtudhatják a varázslatos csillagpor titkát. A koboldok persze megtalálják a módját, hogy felosonjanak a Holdra tartó rakétára, hisz nem szeretnének világ életükben óriási kezekkel és lábakkal élni. A Holdra érve Noddy és barátai számára világosá válik, honnan is származik a csillagpor: a Holdember takarítás közben seprűjével felkavarja a port, ami végül Fülenagy edényében köt ki. Ám az utóbbi időben barátunk sokat betegeskedik, így alig maradt ereje a sepregetésre. De sebaj, egy jó csapat mindent megold, ha összefognak! |
![]() |
Noddy és a nagy szigetkaland
Forrón perzsel a nyári nap Játékvárosban. Noddy és barátai összecsomagolják a homokozólapátokat és vödröket, hogy egy kellemes napot töltsenek a Játékországi strandon. Elindulnak egy szigetre bogyót gyűjteni és nem is sejtik, hogy a motorcsónakjukat Fortély és Karatty elrontotta, így nem tudnak majd hazamenni vele. Ismét Noddyn a sor, hogy megmentse barátait. |
![]() |
Nyúl Péter és barátai
Beatrix Potter klasszikus mesekönyve és rajzfigurái elevenednek meg ebben a csodálatos animációban. Az írónő világhírű kis figurája, Nyúl Péter és barátainak története 80 millió példányban, 30 ország nyelvén jelent meg első kiadása óta. Ebből a könyvsorozatból készült egy nem mindennapi, művészi értéket teremtő animációs sorozat, melynek kerete játékfilmes eszközökkel készült, s a keretben megmozdulnak és életre kelnek Beatrix Potter szeretett mesefigurái. |
![]() |
A Pál utcai fiúk
A Pál utcai grundon délutánonként kisdiákok játszanak. Hírét veszik, hogy a füvészkertben tanyázó rivális társaság, amelynek Áts Feri a vezére, rohamra készül, hogy elfoglalja a Pál utcaiak grundját. A fiúk felkészülnek az ellenséges támadásra. Bokát választják vezérül, a többiek is kapnak rangot, egyedül a vézna, szőke Nemecsek Ernő marad közlegény. Geréb, aki szintén a vezéri rangra pályázott, bosszúból a füvészkertiekkel szövetkezik. Az árulás gyanúja Nemecsekre terelődik. A vézna kisfiú, hogy bebizonyítsa hűségét, visszaszerzi az ellenség által elrabolt grundzászlót. Akciója során kényszerű fürdőt vesz a füvészkerti tó hideg vizében. Elérkezik a csata napja. A lázasan fekvő Nemecsek kiszökik betegágyából és bátran veszi ki részét a harcból. O is hozzájárul a Pál utcaiak győzelméhez. De nem sokáig örülhet új főhadnagyi rangjának, mert a fürdés miatt tüdőgyulladást kap. forrás: port.hu |
![]() |
Pán Péter
Ki ne hallott volna már Pán Péterről, a repülő kisfiúról, aki nem akar felnőni? Walt Disney 14. egész estés rajzfilmjében az ő története elevenedik meg. Wendy Londonban élt egy magas házban a mamájával, a papájával és két öccsével, Johnnal és Michaellel. Mesés kalandok egész sora veszi kezdetét, amikor Pán Péter meglátogatja a három kis lurkót, és elviszi őket Sohaországba, ahol a gyerekek soha nem nőnek fel. Csingiling, a tündéri tündér és egy csipetnyi tündérpor segítségével a testvérek megtanulnak repülni, és segítenek Pán Péternek, hogy legyőzze a félelmetes és gonosz Hook kapitányt. Az eredeti klasszikus most digitálisan felújítva, extra változatban jut el a nézőkhöz! Képzeletünk szárnyán végre mi is elrepülhetünk Sohaország varázslatos vidékeire, amely már milliók és milliók szívét töltötte el melegséggel! |
![]() |
Pettson és Findus 2. - A rakétamacska
Pettsonékhoz is beköszöntött a tél, sőt szilveszter napja is. Ilyenkor a legnagyobb kalandot a lékhorgászat jelenti, de hát egy állandóan izgő-mozgó macskának ez bizony korántsem elég. Findus valódi élményekre vágyik, s ki is eszeli a világ legmókásabb szórakozását: tűzijáték-rakétát köt a hátára, s azzal szeli a tavat borító jégpáncélt. Pettson közben békésen horgászgat, ám egy fia hal nem sok, annyi sem akad horgára - nem is csoda, hiszen a halak mind egy szálig belefagytak a vízbe. A két jó barát egyesével kifűrészeli a jég foglyait - így egész télre való élelmet gyűjthetnek össze, percek alatt! Igen ám, de óriási vihar kerekedik, amiben kalandoraink már-már a világ végére kerülnek. Kétségbeesésükben utolsó tűzijáték-rakétájukkal adnak jelt magukról, hátha valaki rájuk talál, mielőtt halálra fagynának a nagy hidegben... |
![]() |
Pettson és Findus 3. - Szarvasvadászat
Szép őszi napon Pettson és Findus az erdőt járja, ínycsiklandó gombák után kutatva az avarban. Findus izgatottan ugrabugrál egyik lelőhelytől a másikig, míg jó barátja komótosan keresgél a bokrok alatt - hiszen a gombák úgysem szaladnak el előlük. A gombák valóban nem rohannak, ám az erdő egészen másfajta loholástól hangos: a vadak menekülnek a nyomukban lihegő vadászkutyák elől - no meg kisvártatva Pettson és Findus Is egy hatalmas jávorszarvas haragjától. A trófeára éhes vadász azonban alaposan pórul jár, amikor a szalámis szendvicset majszoló Pettson szövetséget köt az erdők agancsos fejedelmével... |
![]() |
Pityke őrmester
A rajzfilmsorozat címszereplője Pityke őrmester, aki mindenre elszánt rendőr módjára deríti fel a bűnügyeket, fogja el a szélhámosokat, a betörőket és a tolvajokat. Pityke barátai Kukucs, Szöszi, Kati, és a kutyája, Marcipán, aki "szirénaként is működik". |
![]() |
Pocahontas
A Walt Disney Stúdió filmkészítői hűek hagyományaikhoz - a Pocahontas nem marad el a korábbi nagy sikerektől. Egy szerelem kalandos története - kétszeres Oscar-díjas zene kíséretében - ezúttal is csodálatosan ötvöződik romantikával és rengeteg humorral. A távoli egzotikus tájon játszódó mese csupa ismerős, mindenütt egyformán fontos érzésről szól: az őszinte szeretetről, szerelemről és barátságról. John Smith pénzsóvár telepesekkel együtt érkezik az Újvilágba, de ő más, mint a többiek. Nem csak az arany érdekli - ő szeretné alaposan megismerni azt a különös, rejtélyes, de varázslatos világot, ahol letelepedni készül. Egyik felfedezőútja során megpillantja a gyönyörű indián hercegnőt, Pocahontast, és egycsapásra megváltozik az élete. A lány törzse tilalma ellenére bizalmába fogadja az idegent, és vidám barátai - egy mosómedve és egy kolibri - társaságában a vadon természet minden titkát feltárja előtte, megismerteti a fák, a virágok nyelvével és megtanítja meghallani, mit mesél a szél. |
![]() |
Pom Pom meséi 2.
Hogy kicsoda Pom Pom? Többféle alakban láthatjátok: lehet paróka, szobafestő pemzli, egyujjas kifordított bundakesztyű vagy papucs orrán pamutbojt. Csodálatos történeteket mesél Nektek és Picúrnak Gombóc Artúrról, a falánk madárról, és a többi nem kevésbé izgalmas figuráról. forrás: port.hu |
![]() |
Pufóka
Az északi-sarki fókabébik bundája életük egy időszakában hófehér. Ez a szép prém keresett az emberek körében, ezért a vadászok mindent elkövetnek, hogy megszerezzék az értékes prémeket. Így a fókák száma évről évre fogy, és bekerültek a veszélyeztetett állatok közé. Közülük egy, Pufóka, barátai segítségével felveszi a harcot az orvvadászokkal, és nemcsak a fókák, de más állatfajok védelmére is kel. Az ő kalandjait ismerhetjük meg ebből a rajzfilmsorozatból. |
![]() |
Pumukli kalandjai 2.
Mindenki ismeri ezt a kis koboldot: szemtelen, rosszcsont és igazi bajkeverő, pedig nem akar rosszat. Az a fránya kíváncsiság az oka, hogy mindig sikerül valamilyen kalandba cseppennie. Szerencsére a kis kobold háziura arany szívvel és sok türelemmel viseli csínytevéseit. Hiába, ezt a kis manót mindenki szereti! |
![]() |
Rémusz bácsi meséi
Nem minden nap esik meg, hogy egy nyúl kifogjon a rókán. Ám epizódjainknak mégis egy olyan Nyúl a főszereplője, aki bátor, furfangos, lóvá teszi a Rókát, álruhát öltve jól megrémíti a Farkast, és a Héja is megtáncoltatja. Olyan jó barát, aki mindig, tűzön-vízen keresztül segít bajba jutott társain. A furfangos, okos nyúlról szóló vidám, rövid történetek egy öreg néger, Rémusz bácsi meséli esténként kis barátjának, az amerikai Kisfiúnak. |
![]() |
A róka és a kutya
A film egy különös barátság történetét meséli el. Tod, egy kis róka, aki elvesztette a szüleit. A sors egy vadászkutya-kölyökkel, Copperrel hozza össze, majd vidám kalandok során át igaz barátságot kötnek. A kutya azonban lassan megtanulja gazdájától, hogy az ő feladata a vadászat. Kiképzése után indul a rókavadászat. Coppernek választania kell a kötelesség és a barátság között. forrás: port.hu |
![]() |
Római ikervakáció
Charli (Mary-Kate Olsen) és Leila (Ashley Olsen) izgatottan készülnek első gyakornoki állásukra egy divatcégnél Rómában. Nagy meglepetésükre azonban alighogy megérkeznek, kirúgják őket. Vajon miért? Az ikrek elhatározzák, hogy utánajárnak a furcsa döntésnek. A nyomozás során a két testvér felfedezi magának az örök várost, és az okot is, amiért rekordgyorsasággal váltak meg tőlük. forrás: port.hu |
![]() |
Segítség! hal lettem
Pecás, Csilla és Dagi egy este megszöknek otthonról és a tengerparton egy hóbortos tudós elrejtett laboratóriumára bukannak. Mindenféle kotyvalékok fortyognak az asztalon, a legkülönösebb az az itóka, amely tengeri élőlényekké változtatja az embert. Hogy, hogy nem, egy csepp bizony lecsúszik a szegény kis Csilla torkocskáján, és rögvest magával ragadja egy hívatlan hullám. Bátyja önszántából követi a kis tengeri csillagot halacska képében, és kis csapatuk hamar kiegészül a medúzává változott Dagival, okulárés unokatestvérükkel. A varázslat ellenszere is valahol a tenger mélyén pihen, ezt kell felkutatniuk hidegvérűvé vált hőseinknek, míg a víz felett a lelkiismeretfurdalástól gyötört Krill professzor és a kétségbeesett szülők próbálkoznak a lehetetlennel, megtalálni három pici lényt a hatalmas tengerben. forrás: port.hu |
![]() |
Shrek 2.
A tűzokádó sárkány és a gonosz Farquaad nagyúr legyőzése után Shrek, a zöld öklű öldöklő, mindenki kedvenc ogréja ezúttal élete legkeményebb diójával szembesül: el kell fogadtatnia magát apósával és anyósával. A nászutat követően Shreket és Fionát meghívás várja a lány szüleitől Túl az Óperencián birodalmába. Felkerekednek hát a levakarhatatlan Szamárral, hogy kilépjenek az ünneplő tömeg elé, csakhogy Túl az Óperencián még senki nem tudja, hogy a királylány a varázslat megtörtével kissé másképp változott meg. Harold, a király bizony másképpen képzelte lánya jövőjét - és a sajátját is. És itt lép a képbe a varázslatos hatalmú Jótündér, az "elbűvölő" Szőke Herceg, no meg a legendás bérgyilkos, Csizmás Kandúr. |
![]() |
Snopby és a hálaadás
Pulyka, áfonyaszósz, sütőtökös pite valamint Snoopy és barátai. Ez lesz minden idők legjobb hálaadása! A móka akkor kezdődik, amikor Peppermint Patty meghívatja magát és barátait Charlie Brownhoz egy igazán NAGY pulykavacsorára. Egek ura! Hősünk főzéstudománya azonban csak a müzli és esetleg a pirítós elkészítéséig terjed. Charlie Brown kudarcra lenne ítélve? Nem, mert Linus, Snoopy és Woodstock beugranak segíteni. forrás: port.hu |
![]() |
Spunky
Spunky a játékos kölyökkutya nagy kalandokat él át kis gazdája Márk oldalán. Nem sokkal azután, hogy elkerül anyjától és testvéreitől, elvész a város forgatagában és számos élményben lesz része, míg végül rátalál Márkra. A családi kiránduláskor pedig ő menti meg Márk és barátja életét a vízesésekkel teli folyón? forrás: port.hu |
![]() |
Sumák dumák
Szinte valamennyi állatfaj képviselteti magát ebben a filmben, és alaposan megmondják a véleményüket mindenről, ami persze minket, embereket foglalkoztat a legjobban. forrás: port.hu |
![]() |
Süsü, a sárkány I.
Süsü, a sárkány igencsak eltér szokványos társaitól, hiszen csak egy feje van. A többi társával ellentétben nem várakat ostromol, hogy a vár bevétele után királylányokat raboljon magának. Inkább lepkéket kerget, és arról ábrándozik, milyen jó volna rózsabimbónak lenni, mert úgy legalább rászállnának a gyönyörűségesebbnél gyönyörűbb pillangók. Szelídségével belopja magát az emberek szívébe, szülei viszont kitagadják a jóságos Süsüt, aki vándorlása során találkozik a királyfival, aki megsajnálja és hazaviszi. Először idegenforgalmi szenzációként szerepel, s megtanul "rettentően" viselkedni. Azután, mint kőtörő, lelkesen cipeli az ország hegyeit. Ha kell, megvédi a várost Torzonborz király ármánykodásaitól. De nem csak hős várvédő. Ha sors úgy hozza, gyengéd lelkű szerelmes sárkányfi, aki képes bármire, hogy meghódíthassa leendő arája, Süsela kezeit... |
![]() |
Süsü, a sárkány II.
Süsü, a sárkány igencsak eltér szokványos társaitól, hiszen csak egy feje van. A többi társával ellentétben nem várakat ostromol, hogy a vár bevétele után királylányokat raboljon magának. Inkább lepkéket kerget, és arról ábrándozik, milyen jó volna rózsabimbónak lenni, mert úgy legalább rászállnának a gyönyörűségesebbnél gyönyörűbb pillangók. Szelídségével belopja magát az emberek szívébe, szülei viszont kitagadják a jóságos Süsüt, aki vándorlása során találkozik a királyfival, aki megsajnálja és hazaviszi. Először idegenforgalmi szenzációként szerepel, s megtanul "rettentően" viselkedni. Azután, mint kőtörő, lelkesen cipeli az ország hegyeit. Ha kell, megvédi a várost Torzonborz király ármánykodásaitól. De nem csak hős várvédő. Ha sors úgy hozza, gyengéd lelkű szerelmes sárkányfi, aki képes bármire, hogy meghódíthassa leendő arája, Süsela kezeit... |
![]() |
101 kiskutya
Ha egy kutyusnak egy pocakján sok-sok pötty van, akkor százegy kutyus egy nagyszerű filmben mennyi bohóságot, örömet, játékosságot jelent? Ne törd a fejed, a válasz egyszerű: rengeteget! Rengeteg melegséget, boldogságot, nevetést, ugatást és ugratást! Csakhogy van egy kis baj! Sőt, nem is olyan kicsi: Szörnyella De Frásznak hívják. Szeszélyes és gonosz; az autóvezetési stílusáról már ne is beszéljünk! Egyszóval nagyon sok galibát csinál, és mert ő még ezt is kevésnek érzi, elrabolja a kiskutyákat! Szerencsére nem azért vannak a kizsebelt ebszülők, és nem azért van Walt Disney, hogy az efféle bűntetteket annyiban hagyja! Elindul a mentőexpedíció, és ha minden jól megy, sikerrel járhat a nagy kutyaszabadítás! |
![]() |
Tapsi Hapsi és csapata
Tapsi Hapsi, Dodó kacsa, Elmer Fudd, Cucu Malac, Csőrike, Szilveszter és a többi kedvenc vidám történetei folytatódnak... |
![]() |
Thomas a gőzmozdony - Teljes gőzzel előre!
Thomas, a gőzmozdony és barátai élvezik a nyarat Sodor szigetén, hiszen ebben az évszakban rengeteg a nyaraló, akiket örömmel vezetnek körbe Sodor csodás tájain. Jó hírt kapnak a mozdonyok, repülőtér épül a szigeten. Nagyon izgatottak a vonatok, hiszen a repülőtér építése sok teendővel jár, ráadásul így még több turista látogat majd el a szigetre, mint valaha. A munkálatok azonban nem haladnak akadálytalanul, hiszen nagy a feszültség a gőzmozdonyok és a dízelek között, ráadásul egy vihar is lesújt a szigetre. Thomas rájön, csak akkor van esélyük időre felépíteni a repülőteret, ha összefognak a dízelekkel. forrás: port.hu |
![]() |
Thomas a gőzmozdony - Thomas, a nap hőse
Készül az új állomás, s reggelente Thomas szállítja a munkásokat az építkezéshez, este pedig vissza. Útközben át kell mennie egy veszélyes kanyarulaton, ami Annie és Clarabel társaságában gyerekjáték - ám amikor új kocsikra cserélik régi cimboráit, megtörténik a baj: Thomas kisiklik, de szerencsére nagyobb baj nem történik. Nemsokára azonban rakoncátlankodó, elszabadult kocsikra lesz figyelmes, melyek egyenesen az új állomás felé tartanak, megállíthatatlanul. Thomas az őrbódé felé veszi az irányt, hogy figyelmeztesse a váltókezelőt a veszélyre - de nem sok idejük marad a cselekvésre... Vajon megmenekül-e az állomás épülete a biztos ütközéstől, vagy megtörténik a baj? |
![]() |
Thomas a gőzmozdony - Az első díj
Készül az új állomás, s reggelente Thomas szállítja a munkásokat az építkezéshez, este pedig vissza. Útközben át kell mennie egy veszélyes kanyarulaton, ami Annie és Clarabel társaságában gyerekjáték - ám amikor új kocsikra cserélik régi cimboráit, megtörténik a baj: Thomas kisiklik, de szerencsére nagyobb baj nem történik. Nemsokára azonban rakoncátlankodó, elszabadult kocsikra lesz figyelmes, melyek egyenesen az új állomás felé tartanak, megállíthatatlanul. Thomas az őrbódé felé veszi az irányt, hogy figyelmeztesse a váltókezelőt a veszélyre - de nem sok idejük marad a cselekvésre... Vajon megmenekül-e az állomás épülete a biztos ütközéstől, vagy megtörténik a baj? |
![]() |
Thomas a gőzmozdony - Thomas és a cirkusz
Cirkuszosok érkeznek Sodor szigetére, és Thomas húzhatja vonatukat - már ha az nem bizonyul túlságosan nehéznek számára. A dokkokhoz érve elbuvölik a rá váró csodálatos vagonok, a zenekar játéka és az éljenzo tömeg látványa: semmi sem lehet szebb annál a napnál, amikor ilyen nagyszeru feladat hárul egy kék mozdonyra. Thomas meggyozi Percyt és Jamest, hogy egyedül is képes megbírkózni a kocsikkal, ám amikor nekiveselkedik, az oldalsó hajtókarja hirtelen eltörik, így mégis szüksége van társai segítségére. A hibát kijavítják, s a három mozdony úgy dönt, hogy háromfelé osztják a vonatot, hogy mindhárman kivegyék részüket a nagy feladatból. Így már nem nehéz a munka: gyorsan megérkeznek, a sátor is fölépül, s Thomas is belátja, hogy könnyebben mennek a dolgok, ha megosztják a nagy terhet! |
![]() |
Thomas a gőzmozdony - Gordon, a példakép
Tél van, s a hó gyakran eltorlaszolja az utakat, így a kövér ellenőr megkéri Percyt, hogy álljon a mentesítő vonat élére - ám ő ilyet nagyon rég csinált már, ezért aggasztja a dolog. Az ellenőr Gordont jelöli ki Percy tanítására, s a nagy mozdony élvezettel mutatja be a személyvonatok továbbításának fortélyait az újoncnak. Ám Gordon túlzottan elmerül feladatában, s nem veszi észre az állomás melletti jeges vágányokat; megcsúszik, s hamarosan egy hóbucka fogságában találja magát. Az utasok, élükön a kövér ellenőrrel egyáltalán nem örülnek ennek, ám Percy ott terem, felveszi az utasokat, Edward pedig Gordon segítségére siet. Miután minden veszély elmúlt, Gordon megkéri Percyt, hogy ezúttal együtt haladjanak át a jeges vágányszakaszon. Együtt gond nélkül sikerül végrehajtaniuk ezt a nem könnyű feladatot, s a két mozdony boldogan pöfög tova a havas estében! |
![]() |
Thomas, a gőzmozdony - Thomas, a megmentő
A kőbányában igen sok a munka, elkel némi segítség. A kövér ellenőr Thomast küldi ki, ám Diesel is jelen van, aki folyamatosan ugratja a kis kék mozdonyt - még azt sem átallja közölni vele, hogy az ellenőr az összes gőzöstől meg akar szabadulni! Thomast annyira bántja a dolog, hogy még aludni sem tud a hallottak miatt. Másnap reggel Diesel és Mavis tankolnak, ám víz kerül a gázolajba, s hamarosan mindketten lerobbanva találják magukat a vágányokon - ahogy a sziget összes dízelje! Thomason a világ szeme: rá hárul a feladat, hogy az összes veszteglő mozdonyt ellássa tiszta olajjal. A kőbányába érve hamar elillan a haragja, amikor Diesel és Mavis hálálkodásban törnek ki, s még a kövér ellenőr is megerősíti, hogy nincs hasznosabb mozdony, mint Thomas. |
![]() |
Tigris színre lép
A Százholdas Pagony összes bohókás, barátságos és legfőképpen rettentően szeretetreméltó lakója visszatér végre a filmvászonra, hogy elmesélje, miképpen döbbent rá Tigris: nem élhet a rokonai nélkül. Bizony, Tigris magányos! Mert Kangának ott van Zsebibaba és Micimackónak Malacka, és Róbert Gidának a szülei, és Fülesnek? na jó, Füles egyedül is jól érzi magát. De Tigris nagybácsikra, másod-unokatestvérekre, hugicákra és legalább egy dédnagymamára vágyik. Elszánt rokonvadászata közben természetesen mindent a feje tetejére állít, és ha ez nem volna elég, aggódó barátai is elhatározzák, hogy jobb híján távoli rokonnak adják ki magukat. Az igazi felfordulás tehát akkor kezdődik, amikor néhány feltűnően mackó-, bagoly- és zsebibabaszerű tigris kopogtat Tigris ajtaján... |
![]() |
Túl a sövényen
Itt a tavasz, Verne, a teknőc és erdei barátai felébrednek téli álmukból, és indulnának élelmet gyűjteni jövő télre. Igen ám, de valami szörnyűség állja útjukat. Hatalmas. És zöld. És félelmetes. És csupa levél. És mégsem a postás bácsi. Hanem a SÖVÉNY. A sövény, amely keresztülszeli birodalmukat, és a túloldalán immáron nem a békés, barátságos erdő van. Hanem egy furcsa, veszedelmekkel és idétlen lényekkel teli, idegen terület. A lakópark. Kis barátaink már éppen pánikba esnének, sőt, Ozzie, az oposszum már a halál gondolatával játszik, amikor felbukkan a felmentő sereg a nagydumás, dörzsölt mosómedve, Stikli képében. A ravasz koma szerint a sövény túloldala maga a Paradicsom - hiszen telis-tele van finomabbnál finomabb csemegékkel, melyet az emberek direkt nekik készítenek ki a házuk elé hatalmas, fényes fémdobozokban. És megindulnak az izgalmas zsákmányszerző akciók, csakhogy hamarosan felbukkan egy hisztis háziasszony, egy profi féregirtó és egy irtó mérges mackó is. forrás: port.hu |
![]() |
Tűzoltó Sam 4. - A dzsungel királya
Körmöspálcáson hatalmas a hőség, ami nagy veszélyt jelent az összegyűjtött szénára: a nagy melegben könnyen lángra lobbanhatnak a kazlak. Sam különös hőmérőt eszkábál, s próbaképpen Elvis gőzölgő spagettijén teszteli, remek eredménnyel. Eközben Norman Price fura dolgon töri a fejét: unja már, hogy mindenki a nevén szólítja, s azt eszeli ki, hogy ezentúl Narzan, a dzsungel királya legyen a neve. Az ikrek megtagadják az őserdők urának parancsait, s inkább a szénaboglyák közé mennek játszani. Az egyik azonban lángra kap, s az újdonsült királyra hárul a tűzoltók értesítésének feladata: hatalmas narzani ordítás hagyja el torkát... |
![]() |
Tűzoltó Sam 5. - A jövő tűzoltója
Norman Price a tűzoltóállomás nyílt napjának leglelkesebb látogatója. Mindenkinek büszkén újságolja, hogy ha megnő, ő bizony tűzoltó lesz - de ezt kevesen veszik tőle komolyan. Néhány visszaemlékezéséből megerősítést nyer, hogy nála senki nem lehetne rátermettebb a tűzoltói pályára. Sam és csapata persze egészen másképp emlékszik a dolgokra... Norman meggyőződése, hogy a tettek ezer szónál is többet érnek, ezért az első adandó alkalommal bebizonyítja rátermettségét: megmenti a fa tetején rekedt Rosát. Ám a dolgok másképp alakulnak, ugyanis Samnek végül mindkettejüket le kell hoznia onnan. Norman belátja, hogy jobb lesz, ha mégsem tűzoltónak áll... |
![]() |
Vackor az első bében
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Vackor nevű piszén pisze kölyökmackó, aki szeretett az erdőben bóklászni, fára mászni... Aztán teltek múltak az évek, és Vackort is beíratta Mackor apó az iskolába, mégpedig az első bébe. A Kökörcsin utca sarkán állt az az iskola - mindjárt a Galagonya tér közelében, ahol hajdan a homokozó volt -, s Vackort Eszter néni és tíz pajtása rögtön a szívébe zárta. Abban az első bében olyan volt az élet, mint minden első bében, a tanító néni "tölcsérrel töltötte a fejükbe a tudományt". |
![]() |
Varázslatos iskolabusz II.
Miss Mitsy, a sorozat kedves tanárnője osztálykirándulásra viszi a tanulókat. Felszállnak a "varázslatos iskolabuszra" és eközben csodálatos kalandok történnek velük. De rengeteget tanulnak is. Eljutnak például az emberi test kellős közepébe, megtudják, hogyan lát egy rovar, elkalandoznak a történelmi múltba és távoli tájakra is. forrás: port.hu |
![]() |
Varázslók a Waverly helyből
Az év legmágikusabb kalandja most izgalmasabb és humorosabb, mint eddig bármikor! A Varázslók a Waverly helyről - A film varázslatosan bővített kiadása eddig soseem látott, szemkápráztató filmrészletekkel, ráadás forgatási jelenetekkel és kihagyhatatlan extrák sorával lepi meg a varázslatok rejtélyes világának szerelemeseit! Kezdődik a lélegzetelállító kalandok sorozata a Russo családdal, a tanuló- és profi mágusok kis csapatával. Velük mindig különleges, vagány és nagyon poénos dolgok történnek. Nyaralás közben Alex (Selena Gomez) véletlenül olyan varázslatot végez, ami veszélybe sodorja a családját. Max (Jake T. Austin) igyekszik együtt tartani a szüleiket, míg a húga és Justin (David Henrie) minden lehetséges és lehetetlen trükköt bevetve keres egy nagyerejű követ, amellyel megfordíthatnák a bűbájt. forrás: port.hu |
![]() |
Vili, a veréb
Élt egyszer Budapesten egy kisfiú, akinek kedvenc szórakozása az iskolakerülés és a csúzlizás volt. Ez utóbbi szenvedélyét csupán a verebeken és a macskákon tudta kiélni. Mivel nem volt nagy szerencséje a vadászatban, az elszalasztott lehetőségeket elképzelte. Egyszer aztán Verbéna, a verebek tündére, megelégelve, hogy Vili a védenceit üldözi, elhatározta, hogy megleckézteti a rosszcsontot. Vilit verébbé varázsolta. Ettől kezdve a veréb-fiú számtalan, izgalmas kalandot élt át...
|
![]() |
Volt
Hol Volt, hol nem Volt, volt egyszer egy kutya, amely egy tévésorozat sztárja volt a kis gazdájával, Pennyvel együtt. A képernyőn nap mint nap megmentik a világot a gonosz Dr. Calico ármánykodásától. Két forgatás között azonban Volt egyszerű kutyaéletet él. Egyik nap véletlenül bezsuppolják egy szállítmányba és New Yorkban találja magát. Igazi kihívás vár rá, amikor elhatározza, hogy megkeresi a gazdáját. Rá kell jönnie, hogy ebben a világban másként működnek a dolgok, mint a tévében. Szerencsére Mici, a kidobott házimacska és T-Rex, a tévéfüggő hörcsög személyében alkalmi segítőtársakra akad. forrás: port.hu |
|
|




























































































































