 |
Ábel a rengetegben
A film helyszíne Erdély az 1920-as években, amely terület az első világháborút követő békeegyezmények alapján ekkor már Romániához tartozik. Ábel, a főhős, egy leleményes tizenéves fiú, akinek szegénységük miatt el kell szakadnia otthonától, szüleitől. Édesapja kíséri el őt a havasokba, ahol a szomszéd város bankjának tulajdonában lévő erdő őreként a kitermelt tűzifa felügyeletét látja el. Odafenn csak önmagára számíthat.
Tamási Áron gyönyörűséges története ember és természet, ember és ember kapcsolatáról szól.
forrás: port.hu
|
 |
Abigél
A történet főszereplője Vitay Gina, egy tábornok lánya, akit a II. világháború utolsó esztendejében egy vidéki egyházi leánynevelő intézetben rejtenek el, mert édesapja tevékeny résztvevője a magyar ellenállási mozgalomnak és letartóztatás fenyegeti. Gina mindjárt az első nap megtudja, hogy ebben a világtól "távoleső" helyen sok különös dolog történik, s bár társai kiközösítik, egyetlen reménye marad a titokzatos Abigél, aki végső kétségbeesésében mindenkin segít.
forrás: port.hu
|
 |
Aki bújt, aki nem...
Trish (Gina Philips) és öccse, Darry (Justin Long) vidáman hajtanak hazafelé a tavaszi szünetben, amikor egy teherautó kis híján leszorítja őket az útról. Éppen túlteszik magukat az ijedtségen, amikor egy templom mellett elhaladva észreveszik az ámokfutó furgont. De ez még nem minden! A kocsitól nem messze feltűnik egy titokzatos, sötét alak, aki egy lepedőbe csavart tetemet dob be a csatornába. És itt kezdődik a testvérpár végeláthatatlan menekülése a félelmetes, emberevő lény elől. Vajon ki siet a segítségükre? A tébolyult macskás nő, vagy a rendőrőrsről valaki?
forrás: port.hu
|
 | Alatriste kapitány
A történet helyszíne a XVII. század királyi Spanyolországa, IV. Fülöp gyenge és könnyen manipulálható monarchiáját egy korrupt királyi ház irányítja. Intrikák és csalások, párbajok és csaták, szerelem és utálat szolgálnak az "Alatriste kapitány" díszletéül. Alatriste kapitány, az egyszerű katonából lett zsoldos kapitány a század polgárháborújának hősi alakja.
forrás: port.hu
|
 | Alkonyat
A történet főszereplője egy különc lány, Bella, aki másik városba költözése után megismerkedik a titokzatos és jóképű Edwarddal. Szenvedélyes és szokatlan kapcsolat bontakozik ki közöttük, ám a fiúról hamarosan kiderül, hogy vámpír, aki azonban csak állati vért fogyaszt. Ahogy a páros egyre közelebb kerül egymáshoz, Edward egyre nehezebben tudja féken tartani a lány illatának hatására feltörő ösztöneit. Ráadásul régi ellenségei is felbukkannak a városban.
forrás: port.hu
|
 |
Állítsátok meg Terézanyut!
Kéki Kata (Hámori Gabriella), a szerencse lánya. Csinos, vonzó nő, bár ahol megjelenik, mozdulnak rá a férfiak. Van szerető édesanyja, szeretetre vágyó öccse (Nagy Zsolt) és - hozzá testvérként ragaszkodó - három barátnője (Ónodi Eszter, Schell Judit, Major Melinda). Van megbízható barátja is, Marci (Elek Ferenc), aki már alig várja, hogy vőlegénnyé, férjé, sőt családapává léptessék elő. Minden készen áll a sikeres élethez, amely azonban egyre késik. Kéki Kata ugyanis egyáltalán nem boldog mindattól, amit a szeszélyes sors az ölébe csöppentett. Vitathatatlan adottságai ellenére ugyanis ebben a szép, ifjú, ámde mégis érettnek mondható korban neki nincs se igazi munkája, se igazi szerelme. Pedig állandóan keresi mind a kettőt. Kata ambiciózus. Szorgalmasan jár állásinterjúkra és legalább ilyen szorgalmasan próbálkozik különböző férfiakban meglelni az igazit. Először a Fonyóban (Hujber Ferenc), aztán Davidben (Csányi Sándor), utóbb Tamásban (László Zsolt).
forrás: port.hu
|
 | Az állomásfőnök
Finbar McBridge egy olyan ember, aki megpróbál a saját szabályai szerint élni. Mivel a sors nagyon apró termettel áldotta meg, ki van téve az emberek állandó kíváncsiságának. Bár ezzel már megtanult együtt élni, mégis amikor elveszíti egyetlen barátját, úgy dönt, inkább remeteként folytatja tovább, és átköltözik a vidéki hangulatú New Yersey elhagyatott öreg vasútállomására. Itt azonban magány helyett szomszédjául kap egy frusztrált festőnőt, Oliviát és egy folyamatosan fecsegő hot-dog árust Joe-t. A sors ajándéka, hogy amikor a legkevésbé számítunk rá, akkor sodor az utunkba olyan embereket, akikről hirtelen nem is gondolnánk, milyen hatással lehetnek az életünkre, ha elég nyitottak és bátrak vagyunk. Pedig ha beengedjük őket a hétlakat alatt őrzött lelkünkbe, még a boldogság is ránk találhat újra.. és akkor a törpéből óriás lehet, a fecsegő meghallgattatik és meghallgat másokat, és az önsajnálat belső pusztítása elfogadássá szelídülhet. Mert nincs az a mélység, amihez a barátság kötele ne lenne elég hosszú. Rajtunk áll megragadjuk-e.
forrás: port.hu
|
 |
Ami a szexet illeti
Melinda (Melora Walters) házassága a csőd szélén áll, hiába szereti a férje, Dan (Jay Mohr) nem képes boldoggá tenni őt az ágyban. A házaspár tanácsadóhoz fordul, ám hamarosan kiderül, alaposan melléfogtak, Dr. Paige (Lara Flynn Boyle) ugyanis már három válást tud maga mögött. Melinda titokban pszichiáterhez fordul, és hogy az ügy még bonyolultabb legyen, Dr. Klinkkel (James Spader) szenvedélyes szexuális viszonyba bonyolódik. Vajon meg lehet-e menteni így egy házasságot?
forrás: port.hu
|
 |
Amikor minden változik
April tanítónő az egyik New York-i általános iskolában. A harminckilenc éves nő kapuzárási pánikban szenved. Miközben ő kisbabáról álmodott, a férje elhagyta. Kedélyállapotát tovább rontotta, hogy meghalt a szeretett mostohaanyja. Ráadásul felbukkan a vér szerinti anyja, aki lányfejjel kénytelen volt lemondani róla. Bernice, a harsány és harmadrangú tévés perszóna szélviharként söpör be az életébe, teljesen felbolygatva azt. Azután April megismerkedik Frankkel, az egyik diákja jóképű és elvált apjával. Kezdetben elzárkózik a férfi közeledése elől.
forrás: port.hu
|
 |
Angyalok és démonok
A professzorok sem élnek mind nyugodt életet. Robert Langdon (Tom Hanks) ugyan könyvek között érzi a legjobban magát, különleges tudományára azonban az egyetemeken kívül is szükség van. Régi kódexek tanulmányozása közben merül fel benne a gyanú, hogy új életre kelt egy középkori, titkos testvériség. Az illuminátusok a történelem leghatalmasabb földalatti szervezete volt - aki viszont kapcsolatba kerül vele, esetleg a titkait próbálja kifürkészni, az életével játszik. De Langdon kutakodásai során egy másik, talán még hatalmasabb ellenséggel is kénytelen szembe nézni: a társaság ősi ellenségével, a katolikus egyházzal. Az illuminátusok pokolgépe már élesítve van, ezért a professzor kénytelen Rómába repülni, hogy megkeresse. Egy rejtélyes olasz nő (Ayelet Zurer) és több száz éves szimbólumok segítségével száguld a bomba nyomában. Lepecsételt kripták, sötét katakombák, elhagyott katedrálisok és a világ legjobban őrzött páncélszekrénye sem állíthatja meg.
forrás: port.hu
|
 |
Anne Frank naplója
Anne, a nácik által megszállt Hollandiában élő zsidó származású lány tizenharmadik születésnapjára egy naplót kapott ajándékba. Naplójában egy képzeletbeli barátnőjének címezte bejegyzéseit, akit Kittynek nevezett el. 1942 júliusában nővére, Margot, behívót kapott a munkatáborba. A család a bujkálás mellett döntött, így az apa, Otto Frank egykori irodaépületének Anne által "Hátsó traktusként" emlegetett részébe költöztek. A bujkálásban Otto Frank négy korábbi dolgozója segítette őket. Később újabb bujkálók csatlakoztak hozzájuk, a Van Daan család, majd Dussel úr, egy fogorvos. Anne folyamatosan írta bejegyzéseit a családjáról, érzéseiről, a titkos "Hátsó traktus" mindennapi életéről. Egy napon megjelent a rendőrség, felfedezték a titkos ajtót, a rejtőzködőket megtalálták és elhurcolták. Anne Frank a bergen-belseni koncentrációs táborban halt meg tífuszban.
forrás: port.hu
|
 |
Anyád napja
Charlotte (Jennifer Lopez) végre megtalálta álmai férfiját. Vele együtt viszont megkapta rémálmai anyósát, Violát (Jane Fonda) is, aki a televízió primadonnája volt míg a közelmúlban ki nem rúgták. Viola most attól retteg, hogy hamarosan elveszti a fiát, ahogy elvesztette imádott munkáját is. Elhatározza hát, hogy a világ legrosszabb anyósává alakulva örökre elijeszti Kevin újdonsült menyasszonyát. Charlie nem esik kétségbe, és úgy dönt, felveszi az elé vetett kesztyűt. Megkezdődik a harc, amelynek nem kisebb a tétje, mint hogy melyikük legyen a család Első Asszonya.
forrás: port.hu
|
 |
Anyegin
Jevgenyij Anyegint sokan kedvelik az előkelő szentpétervári társaságban, hiszen művelt és gáláns fiatal úr, ámbár életuntsága és céltalansága talán éppen ennyire jellemző rá. Nem is szólva a szív dolgaival kapcsolatos cinikus látásmódjáról. Épp amikor elfogy a pénze, birtokot örököl gazdag nagybátyjától, és odaköltözik. Itt azonban, ha lehet, még jobban gyötri az unalom, és sem a vidékkel, sem lakóival nem tud igazán megbarátkozni. Egyetlen kivétel akad: fiatal szomszédja, Vlagyimir Lenszkij személyében igazi jóbarátra lel vidéki elvonultságában.
Lenszkij bemutatja őt menyasszonya, Olga családjának, s e látogatás során ismeri meg a lány nővérét, Tatjanát, aki annyira más, mint bárki a környezetében. A lányra óriási hatást gyakorol a különc szomszéd, és szenvedélyes szerelmes levélben vallja meg neki érzelmeit. Nem sokkal később azonban Anyegin hűvös udvariassággal utasítja vissza szerelmét, majd látványosan flörtölni kezd Olgával. Lenszkij rosszallására még nagyobb udvariatlansággal válaszol, mire a sértett vőlegény párbajra hívja. A két barát másnap hajnalban néz farkasszemet egymással; Lenszkij célt téveszt, ám Anyegin lövése végzetes. Megrendülten öleli át halott barátját, de már késő.
Hat évvel később jelenik meg ismét Szentpéterváron unokatestvére, Nyikitin herceg bálján. Távol a társaság nyüzsgésétől egy visszahúzódó alakot fedez fel, s rájön, hogy az ismerős arc Tatjana, akit a herceg a feleségeként mutat be. A nőt felzaklatja Anyegin váratlan felbukkanása és ékesszóló szerelmes levele, melyet a bál után kap tőle. Házassága boldog és nyugodt, ám nagy szerelme mégis Anyegin - s most élete legnehezebb döntésével kell szembenéznie.
forrás: port.hu
|
 |
Apja lánya
Ollie Trinke-nek (Ben Affleck), a sikeres újságírónak minene meg van az életben, amire sokan egész életükben csak vágyakoznak. Remek karrier a showbizniszben, gyönyörű, szerető feleség és nagyvilági fényűzés. Mindezek megkoronázásaként Ollie és felesége, Gertrude (Jennifer Lopez) gyermekáldásnak néznek elébe. Az idill azonban csak addig tart, amíg felesége a szülést követően meghal, és egyedül marad kislányával, Gertie-vel. Az apaságot és a karriert képtelen összeegyeztetni, ezért Ollie-t kirúgják az állásából. Mivel nincs más választása visszaköltözik apjához (George Calin) a nyugis New Jersey-be. Unalmas és kilátástalan új munkahelyén töltve napjait, nem látja helyzetéből a kiutat. Gertie viszont nagyon jól érzi magát a kisvárosi élet körülményei között. Az ő számára Jersey maga a paradicsom. Ollie egy rutin videókölcsönzés alkalmával megismerkedik Mayával (Liv Tyler), a gyönyörű vidéki lánnyal, s a férfi lassan azon kapja magát, hogy szerelmes az üde és vidám teremtésbe.
forrás: port.hu
|
 |
Apocalypto
"Egy nagy civilizáció nem hódítható meg kívülről, amíg nem pusztítja el önmagát" - W. Durant.
Jaguár Mancs törzse békében él a Közép-Amerikai dzsungelben. A férfinek gyönyörű felesége van és kisgyermeke. Egyik nap maja harcosok támadják meg a falut. Sok embert lemészárolnak, sokat rabszíjra fűznek. Köztük van Jaguár Mancs, akinek a családját még sikerült egy mély üregben elrejtenie. A maják a városukba viszik a foglyokat, hogy föláldozzák őket az isteneknek, akik elfordultak tőlük. Jaguár Mancsnak sikerül megszöknie, és sebesülten megpróbál hazajutni családjához, szerelméhez. Dühös maja harcosok csoportja veszi üldözőbe.
"Olyan pörgős, akcióval teli kalandfilmet akartam készíteni, melyben egyre fokozódik a feszültség - magyarázza Mel Gibson, a rendező. - Izgatott az ötlet, hogy a történetet vizuálisan kell elmesélni, a közönséget a legbensőbb érzelmi szinteken kell megszólítani." Ugyanakkor nem lehet elmenni amellett, hogy provokatív párhuzamot lehet vonni a maja civilizáció és a jelenkori társadalmunkban fennálló káosz között, mint amit - többek között - a környezetrombolás, a járványok, a túlzott fogyasztás és a politikai korrupció jelent. "Fontos volt számomra, hogy ezt a párhuzamot megjelenítsem - mondja Mel Gibson -, mert ezek a ciklusok újra és újra megismétlődnek."
forrás: port.hu
|
 | Árvácska
Móricz Zsigmond kisregényének megrendítően szép feldolgozása. A kis árvalányt, Csörét a szegény Dudásék az árvaházi kihelyezési díjért veszik magukhoz. A kegyetlen bánásmód elől a kislány megszökik, ismét árvaházba, majd a még embertelenebb Szennyesék portájára kerül. Miután egyetlen támasza, a melegszívű öreg Vénisten meghal, a szerencsétlen gyerek véletlenül felgyújtja kínzatásai színhelyét.
forrás: port.hu
|
 |
Attila, az Isten ostora
Időszámításunk szerint a IV. században egy harcos nomád nép jelent meg a Római Birodalom határán, ők voltak a hunok. Élükön pedig a kiemelkedő hadvezér, Attila állt. A korán árvaságra jutott Attilát egész életében egyetlen egy cél vezérelte: irányítani akarta az egész világot, és ehhez megvoltak a megfelelő képességei. Azon kevés legendás vezérek egyike volt, aki megszállottságával, elkötelezettségével és küldetéstudatával saját képére formálta a történelmet. A nyugati kultúrában és hagyományban Attilát "Az Isten ostora"-ként ismerik, majd neve a barbarizmus és a kegyetlenség szinonimájává vált. A film a hun hadvezér Attila, és népe történetét mutatja be.
forrás: port.hu
|
 |
Avatar
Egy deréktól lefelé megbénult háborús veterán a távoli Pandorára utazik. A bolygó lakói, a Na'vik az emberhez hasonló faj - de nyelvük és kultúrájuk felfoghatatlanul különbözik a miénktől. Ebben a gyönyörű és halálos veszélyeket rejtő világban a földieknek nagyon nagy árat kell fizetniük a túlélésért.
De nagyon nagy lehetőséghez is jutnak: a régi agyuk megőrzésével új testet ölthetnek, és az új testben, egy idegen lény szemével figyelhetik magukat és a körülöttük lévő felfoghatatlan, vad világot.
A veterán azonban más céllal érkezett. Az új test új, titkos feladatot is jelent számára, amit mindenáron végre kell hajtania.
forrás: port.hu
|
 |
Az apokalipszis angyalai - Bíbor folyók 2.
Niemans érzése szerint a halott, akit az egyik Lorraine-i kolostorban befalazva találtak, nem egy szokványos áldozat. A körülötte található ezoterikus jelek és a férfi furcsa, szertartásszerű feláldozása mást sugallnak. Egy templom tövében Reda, a fiatal rendőrkapitány egy Jézusra tökéletesen hasonlító félholt emberre bukkan. Hamarosan ráeszmél, hogy ez az ügy kapcsolatban áll azzal, amelyben egykori rendőrakadémiai kiképzője, Niemans nyomoz. A környéken egyre nő a halálesetek száma. Minden esetben titokzatos, természetfeletti erővel rendelkező szerzetesek ölnek meg látványos módon, ismeretlen embereket, majd nyomtalanul eltűnnek. Niemans és Reda felfedezik, hogy mindegyik áldozat keresztneve és foglalkozása megegyezik valamelyik apostoléval. A vallástörténeti szakértő, Marie segítségével próbálják meg leleplezni ezt az elképesztő összeesküvést.
forrás: port.hu
|
 |
Birodalom
A drogdíler Victor Rosa a Birodalomnak nevezett drogkoktélt árulja. A férfi nem bűnözőnek, hanem vállalkozónak, üzletembernek tartja magát, aki csak él a kínálkozó lehetőséggel, amelyből nem sok adódik Dél-Bronxban. A barátnőjén, Carmenen keresztül Victor ismeretséget köt egy Wall Street-i bankárral. Jack Wimmer csodálja az üzleti érzékét, és felajánlja neki, hogy vegyen részvényeket. Mivel Victor ki akar szállni a drogüzletből, kapva kap a lehetőségen. A sikeres ügylet után újabb ajánlatot kap, ehhez azonban kölcsönt kell fölvennie egy másik dílertől.
forrás: port.hu
|
 |
Az aranyember
A 19. század elején játszódó romantikus történet hőse Tímár Mihály, a gazdag kereskedő, Brazovics hajóskapitánya. Egyik útján üldözői elől a hajóján keres menedéket Ali Csorbadzsi, a szultán volt kincstárnoka, aki halála előtt leányát, Tímeát - Tímár révén - Brazovics oltalmára bízza. De Ali Csorbadzsi kincsei Tímár birtokába kerülnek...
forrás: port.hu
|
 |
Armageddon
Hatalmas méretű aszteroida közeledik a Föld felé, 40.000 km/órás sebességgel. A becsapódás - amely elkerülhetetlennek látszik - bolygónkat a teljes megsemmisüléssel fenyegeti. A NASA egyik vezetője, Dan Truman egyetlen esélyt lát a megmenekülésre: ha sikerül még az űrben elpusztítani a fenyegetően közeledő égitestet. Ezért elképesztő tervet eszel ki: megbízza Harry személyében a világ legkiválóbb olajfúróját, hogy a kemény fickókból álló csapatával fúrjon lyukat az aszteroidába és robbantsa apró darabokra. A villámgyors kiképzés után fel is jut a csapat, ám a dolgok nem a terv szerint alakulnak.
forrás: port.hu
|
 |
Ausztrália
A II. világháború felhői még csak gyülekeznek Ausztrália felett, amikor egy angol arisztokrata nő érkezik a hatalmas kontinensre. Lady Ashley (Nicole Kidman) azért jött, hogy segítsen férjének birtokaik eladásában. Ám férje váratlanul meghal, és ő egy idegen országban ragad; öröksége egy akkora legelő, mint Belgium és kétezer marha. Vagyona védelmében kénytelen egy helyi cowboy (Hugh Jackman) segítségét kérni, hogy az isten háta mögül eljuttassa a csordát Ausztrália túlsó felére. Együtt teszik meg a lehetetlennek tűnő, kétezer mérföldes utat a lenyűgöző, félelmetes és ismeretlen vidéken. Együtt élik át a japánok orvtámadását, együtt mentenek meg egy elhagyott bennszülött fiút, és együtt találnak rá a szerelem addig nem ismert ízére...
forrás: port.hu
|
 |
Aviátor
Howard Hughes, a huszadik század legfigyelemreméltóbb egyéniségei közé tartozott. Sikeres feltalálóként, dörzsölt iparmágnásként és ünnepelt hollywoodi producerként az álmai megvalósításáért a mindenre kész amerikai ideálját testesítette meg, legnagyobb szenvedélye azonban mindenekelőtt a repüléshez fűzte. Martin Scorsese kamerája előtt Hughes életének eredményekben leggazdagabb évei elevenednek meg: az a húszas évek közepétől a negyvenes évekig terjedő időszak, melynek során Hughes merészsége és szenvedélye révén mind a repülést, mind a filmkészítést forradalmasította. Hughes életének ezen fejezetét azonban, nemcsak a határtalan kísérletező kedv, a szenvedélyes szerelmi ügyek és a kíméletlen üzleti csatározások jellemezték, ezek voltak azok az évek is, amikor Hughes-nak először kellett szembenéznie a siker és a hírnév árnyoldalával, és saját maximalizmusa következményeivel.
Scorsese filmje nemcsak a sorozatos győzelmekről és diadalokról, hanem Hughes magánéletéről is képet fest. Mesél Hollywood két legendás színésznőjéhez, Katharine Hepburn-höz (Cate Blanchett) és Ava Gardnerhez (Kate Beckinsale) fűződő kapcsolatáról, és beszámol a Pan American befolyásos vezetőjével, Juan Triplle-lel (Alec Baldwin) folytatott heves küzdelméről. Feltűnik a filmben Hughes jobb keze, a mágnás mellett egész életében kitartó Noah Dietrich (John C. Reilly), és a Hughes-val állandó harcban álló Owen Brewster szenátor (Alan Alda), továbbá tanúi lehetünk annak a tragikus kimenetelű repülőgép-balesetnek is, mely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az egyre súlyosabb fóbiákkal küzdő Hughes remetei magányban töltse élete hátralévő részét.
forrás: port.hu
|
 |
Azok a csodálatos Baker fiúk
Jack és Frank Baker a jobb napokat látott bárzongorista testvérpár 15 év alatt végighaknizta Amerika összes hoteljét, night klubját és csehóját, ám az utóbbi időben nem nagyon megy a biznisz, ami főleg Jack flegma színpadi viselkedésének tudható be. Nincs mese, vérfrissítés kell, mert két hót unalmas pasi a nagy fekete zongora mögött a kutyát nem érdekli. Az egyetlen megoldás egy énekesnő, akinek jó hangja van és amellett még szexi is. A meghallgatás során azonban kiderül, hogy ilyen csak a mesében létezik.
Vagy mégse? Az utolsó pillanatban esik be egy miniszoknyás vagány csaj, aki még a látszólag érzéketlen Jackre is hatással van.
Suzie Diamond sokszor nem éppen szalonképes, de amellett eszméletlenül erotikus előadásmódja révén a Csodálatos Baker fiúk hamarosan ismét sikeresek lesznek. Ám a csúcson mindig előkerülnek a szokásos problémák, amelyek egy pillanat alatt tönkretehetik az egészet. A szerelem, a féltékenység, a karriervágy és a pénz ezúttal is (majdnem) mindent elront...
forrás: port.hu
|
 |
Bab'Aziz - A sivatag hercege
Két alak rajzolódik ki a homok óceánjában: Ishtar, a bájos kislány, és nagypapája, Bab'Aziz, a vak dervis. Céljuk a dervisek nagy találkozója, melyre harmincévente egyszer kerül sor. Ahhoz, hogy odataláljanak, hitük kell legyen, a szívükkel meg kell hallaniuk a sivatag végtelen csöndjét. Vándorútjuk során különböző emberekkel találkoznak: Osmannal, aki a gyönyörű fiatal nőt keresi, akit egy kút mélyén pillantott meg, Zaiddal, akinek az éneke elcsábított egy bájos szépséget, akit elveszített, és ott van a herceg, aki feladta birtokát, hogy dervis lehessen - régi történet, melyet Bab'Aziz mesélt Ishtarnak, miközben céljuk felé igyekeztek. A sivatag a dervis barátja, és a kellő időben felfedi titkát Bab'Aziz előtt: megmutatja az összejövetel helyét. Az idős ember még utoljára megcsókolja unokáját, mielőtt elküldi őt Zaiddel a gyülekezet vad színei és elbűvölő hangjai közé. Bab'Aziz számára eljött az idő, hogy eggyé váljon a sivatag homokjával, hogy része legyen a sok történetnek és legendának, mely ott kavarog a sivatagban, mint álom az álomban, oly végtelenül, ahogy a homokszemek sodródnak.
forrás: port.hu |
 |
A bagdadi tolvaj
Azon kevés filmek egyike, amely felnőttnek és gyereknek egyaránt élvezetes meggyőző erővel jeleníti meg az Ezeregyéjszaka varázslatos arab világát: Abu, a híres bagdadi tolvaj és az igazságtalanul börtönbe vetett kalifa megszöknek a fogságból, hogy megleckéztessék a gonosz Jaffar varázslót.
forrás: port.hu
|
 |
Bakancslista
Sok évvel ezelőtt Carter Chambers (Morgan Freeman) filozófiatanára azt javasolta diákjainak, hogy állítsanak össze egy "bakancslistát", vagyis gyűjtsék össze azokat a dolgokat, amelyeket meg akarnak tenni és tapasztalni az életben, mielőtt feldobják a bakancsot. Carter ugyan szorgalmasan írogatta álmait és terveit, a valóság azonban közbeszólt. A házasság, a gyerekek, a rengeteg felelősség és a 46 évnyi autószerelés közben bakancslistája szép lassan az elszalasztott lehetőségek szomorú lajstromává lett. Ezeken töprengett, hogy elüsse valamivel azt a temérdek, motorházakban és alvázak alatt eltöltött időt. A milliárdos Edward Cole (Jack Nicholson) soha nem látott még befejezetlen listát. Mindig is túlságosan lefoglalta a pénzcsinálás és birodalmának kiépítése, úgyhogy nemigen gondolkodott azon, hogy mire is volna szüksége azon túl, hogy megkösse következő nagy üzletét, vagy megigyon egy csésze különleges kávét. Aztán egy nap az élet váratlan és sürgős figyelmeztetést küld mindkettőjüknek.
Carter és Edward közös kórteremben találják magukat, ahol bőven van idejük azt fontolgatni, vajon mi jöhet még ezután, és hogy mennyire tartják saját kezükben a sorsukat. Nyilvánvaló különbségeik ellenére hamar felfedezik, hogy két nagyon fontos dologban hasonlítanak egymásra. Egyrészt egyikőjük sem tudatosította magában, hogy ki kellene egyeznie végre magával és az élete folyamán meghozott döntéseivel. Másrészt égető vágy ébredt bennük, hogy hátralévő idejükben azt tegyék, amit mindig is szerettek volna. Úgyhogy a bakancslista többé nem csak az agyat tornáztatja, hanem előjegyzési naptárrá lép elő. És a két, csak látszatra nagyon különböző ember, ellenszegülve az orvos utasításának és a józan észnek, elhagyja a kórházat. Nyakukba veszik a világot, és a Taj Mahaltól a Szerengeti Nemzeti Parkig, a legjobb éttermektől a legsiralmasabb tetoválószalonokig, a régi versenyautók vezetőfülkéjétől a légcsavaros repülőgép nyitott ajtajáig mindenhová elmennek, hogy valóra váltsák megálmodott kalandjaikat. Nem kell hozzá más, csak egy papírcetli, meg a szenvedélyes életösztön, amely hajtja őket útjukon.
forrás: port.hu
|
 |
Bánk bán
Katona József Bánk bán című drámájának tévéfilm adaptációja.
|
 |
Bathman - Kezdődik!
Más jövőt képzelt magának. Bruce Wayne milliomosok gyerekeként élte boldog életét, ám szülei brutális meggyilkolása után elhagyja Gothamet, és fiatal éveit vándorlással tölti. A felnövekvő Bruce (Christian Bale) a Távol-Kelet misztikus titkait tanulmányozza, olyan vidékekre jut el, ahova előtte még kevesen; edzi magát, felkészül. Azután visszatér Gotham Citybe. Egyetlen célja, hogy az igazságtalanság ellen harcoljon, minden erejével, eszével és különleges technikai felszerelésével védje az ártatlanokat és harcoljon a gonoszság ellen. A város árnyékba borult utcáin felbukkan a maszkos lovag, a rejtélyes, megfoghatatlan idegen, aki denevérként szeli ketté az éjszakai eget: Batman! A jóságnak szüksége van a gonoszra: a világos oldalra a sötétségen át vezet az út.
forrás: port.hu |
 |
Becstelen Brigantyk
Franciország német megszállásának első évében Shosanna Dreyfus családját a lány szeme láttára végzi ki Hans Landa náci ezredes. Shosannának éppen hogy sikerül megmenekülnie, és Párizsba szökik, ahol új személyiséget vesz fel: egy mozi tulajdonosa és üzemeltetője lesz. Európa egy másik részén eközben Aldo Raine hadnagy egy csoport amerikai zsidó katonát verbuvál gyors, sokkoló megtorlóakciók végrehajtásához. A később "Brigantyk" néven elhíresülő osztag csatlakozik Bridget Von Hammersmark német színésznőhöz és titkosügynökhöz egy akcióban, melynek célja a Harmadik birodalom vezetőinek kiiktatása. Hőseink sorsa egy mozi bejáratánál fut össze, ahol Shosanna a saját bosszútervét készül végrehajtani.
forrás: port.hu
|
 |
Befejezetlen élet
Egy sérült család két generációját hozza össze ez az érzelmi dráma. Einar Gilkyson (Robert Redford) a hajdan sikeres farmer birtokának java részét elvesztette súlyos alkoholproblémái miatt. Einar jelenleg a megmaradt birtokaival foglalkozik, barátja Mitch (Morgan Freeman) az egykori tehenész segítségével, aki mind a mai napig nem tudott felépülni egy korábbi medvetámadás okozta sérüléseiből.
Einar fia, Griffin autóbalesetben vesztette életét, amiért apja soha nem tudott megbocsátani fia feleségének, Jean-nek (Jennifer Lopez) aki az autót vezette, és unokájával sem találkozott mindaddig, amíg édesanyjával tizenegy év múltán meg nem jelennek Einar ajtajában.
Érkezésük oka: Jean-nek viszonya volt egy erőszakos férfival, Gary-vel (Damian Lewis), aki elől Einar farmján keres oltalmat maga és lánya számára.
Jean apósa vonakodva befogadja unokáját és édesanyját, amíg Jean megpróbál munkát keresni, hogy újrakezdhesse életét.
De a baj duplán utoléri őket, mert Gary Jean nyomára bukkan és azt akarja, hogy a nő fizessen meg azért, amiért elhagyta őt, miközben a medve, aki korábban megtámadta Mitch-et, új préda után kutatva újra megjelenik a hegyekből.
forrás: port.hu
|
 |
A belső ember
A rejtélyes Dalton kiagyalja a tökéletes bankrablás tervét, és merész akciója során több tucat embert ejt túszul az épületben. Frazier, a kőkemény nyomozó kapja a feladatot, hogy tárgyaljon a zseniális bűnözővel. Ahogy a veszedelmes macska-egér játék kezd kibontakozni, Frazier gyanút fog, hogy ebben az ügyben talán nem minden az, aminek látszik. Ráadásul felbukkan a színen a felsőbb érdekeket képviselő Madaline, aki kiszámíthatatlanságával még tovább bonyolítja az amúgy is robbanásveszélyes helyzetet.
forrás: port.hu |
 |
Blöff
A gyémántokra specializálódott, minden hájjal megkent ékszertolvaj, Franky Four Fingers, miután teljesítette legfrissebb megbízatását New Yorkba indul, hogy szállítsa az árut főnökének, Avinek. Útközben azonban megáll Londonban, ahol apróbb brilleket kell kézbesítenie megbízója ügyfeleinek. Boris, egy szélhámos orosz ráveszi Frankyt, hogy fogadjon egy illegális bokszmeccsen, ahol tervei szerint kirabolja majd a férfit.
forrás: port.hu |
 |
A boldogító talán
Tom él, mint hal a vízben: vonzó, sikeres, a nők ragadnak rá, és tudja, hogy van egy igaz barátja, Hannah, akire mindig számíthat. Egy napon azonban Hannah hathetes üzleti útra indul a messzi Skóciába, és ahogy telnek a napok, Tom mind jobban érzi, milyen üres a lány nélkül az élete. Bár korábban hevesen ellenezte a házasság intézményét, most mégis úgy dönt, hogy mikor Hannah visszatér, megkéri a kezét - és majdnem padlót fog, amikor kiderül, hogy a lány odaát eljegyezte magát egy gazdag és jóképű skót fiatalemberrel. Amikor Hannah felkéri esküvői tanúnak, igent mond, de csak azért, hogy megpróbálja visszahódítani a lányt, amíg nem késő.
forrás: port.hu |
 |
Bombák földjén
Az Irakban dolgozó amerikai bombaosztag tagjai talán a világ legveszélyesebb munkáját végzik. Nap mint nap bombákat hatástalanítanak a háborús övezet kellős közepén. Életük azon múlik, hogy sikerül-e a megfelelő zsinórt elvágni idejében, mielőtt valaki felrobbantaná az elrejtett tölteteket. Számukra Bagdadban mindenki potenciális ellenség, ezért belső konfliktusaik ellenére össze kell tartaniuk. William James bombaspecialista őrmester megszállottan nem vesz tudomást a halál közelségéről társaitól eltérően, akik egyszerűen csak túl akarják élni a már alig néhány napos küldetést. Összebarátkozik egy helyi kisgyerekkel, Beckhammel, és amikor egy bombaraktárban hozzá hasonlító holttestre bukkan, keresni kezdi a tetteseket.
forrás: port.hu |
 |
A brazíliai fiúk
Dr. Josef Mengele, a hírhedt náci orvos a dél-amerikai dzsungel rejtekében már évtizedek óta végzi titkos kísérleteit. Adolf Hitler gondosan megőrzött génjeiből sikerült életképes embriókat létrehoznia, majd a világra jött kisfiúkat gondos terv szerint örökbe fogadó szülőknél helyezte el szerte a világon. Egy ember azonban gyanút fog: Ezra Lieberman, a bécsi zsidó központ vezetője. Hajlott kora ellenére egy bulldog szívósságával ered Mengele nyomába.
|
 |
Bűn és bűnhődés
"Micsoda vakmerő dolgot tervezek, és közben ilyen ostobaságoktól rettegek! - gondolta különös mosollyal. - Hm... így van az... kezünkben tartjuk a sorsunkat, és minden kicsúszik a markunkból, csak azért, mert gyávák vagyunk... Igen, ez alapigazság... Érdekes, hogy mitől fél a legjobban az ember: az új lépéstől, az új, lényeges szótól. Különben... nagyon is sokat okoskodom. Azért nem csinálok semmit, mert okoskodom. Bár... talán nem is így van, azért okoskodom, mert nem csinálok semmit. Most az utóbbi hónapban szoktam rá, mert naphosszat csak heverek az odúmban, és elmélkedem... sok semmiről. Minek is megyek ma oda? Hát meg tudom én tenni... azt? Hát komolyan gondolom? Eh, dehogyis. Képzeletemet mulattatom vele. Játszom. Ez az: játék."
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij regényének adaptációja.
|
 |
Büszkeség és balítélet
Jane Austin az angolok egyik legkedveltebb "társasági" írónője volt, akinek humorától, éleslátásától kevesen menekülhettek. Ez a sorozat az idilli angol Regency korba visz vissza, egy vidéki kúriába, a meseszép Shropshire-be, ahol Mr. és Mrs. Bennett azon igyekeznek, hogy öt leányukat méltóképp kiházasítsák. A lányok közül Elizabeth a legfigyelemreméltóbb teremtés, ami a szomszédban vendégeskedő Mr. Darcynak is feltűnik. Ám Elizabeth büszke és okos teremtés, Darcy pedig gőgös, rátarti ember... Csodálatos, romantikus szerelmi történet, meseszép helyszínekkel és kiváló színészekkel. A férfi főszerepet játszó Colin Firth egy egész országot magába bolondított nem csak Angliában, hanem szerte a világban.
forrás: port.hu
|
 |
Casanova
A világ legnagyobb csábítója, vérbeli szélhámos, az átváltozás és a humor nagymestere - azt beszélik, nincs nő a világon, aki ellen tudna állni Casanova sármjának. Legalábbis így volt ez mostanáig. Életében először ugyanis megoldhatatlannak tűnő feladattal találja szembe magát, amikor útjába kerül Francesca, a velencei szépség, aki visszautasítja őt. Casanova nem is sejti, hogy élete legveszélyesebb játszmája ez: nem csak hírnevét és életét teszi kockára, de az egyetlen esélyét is, hogy elnyerje az igaz szerelmet.
forrás: port.hu
|
 |
Csak szex és más semmi
Dóra (Schell Judit), a csinos dramaturg egy nap rádöbben, hogy vőlegényének felesége van. Legjobb barátnője, a szintén állandó szerelmi problémákkal küzdő Zsófi (Dobó Kata) tanácsára hirdetést ad fel. És innentől kezdve nincs megállás! Feltűnik egy sármos színész Tamás személyében (Csányi Sándor), egy sikeres zeneszerző (Seress Zoltán), egy kifőzdés török fiú (Czapkó Antal), és máris összegabalyodott minden. De aztán, ahogy az már csak lenni szokott, bekopog az ajtón a szerelem.
forrás: port.hu
|
 |
Családom és egyéb állatfajták
Az esős Angliában élő Durrell család minden vágya egy kis napsütés, így Korfu szigetét választják új lakhelyüknek. A külön és excentrikus család élén a konyhaművész Mrs. Durrell áll, akinek szeszélyeit nem mindig könnyű elviselni. Ám gyermekei sem tekinthetők átlagosnak: a legidősebb fiú, Larry avantgarde írónak készül, a második fiú, Leslie fegyvermániás, az egyetlen lány, Margo pedig szédületes sebességgel cserélgeti a hódolóit. A kalandok középpontjában mégis a 12 éves Gerald áll, akinek figyelmét a tanulás helyett az élővilág csodái kötik le. Szünet nélkül tanulmányozza a legfurcsább élőlényeket... Köztük a saját családját.
forrás: port.hu
|
 |
Csapd le csacsi!
Ez a harc lesz a végső! - kiáltják a kerítés mindkét oldalán. Bea és Géza fiatal házasok. Gürcöltek, míg felépült családi házuk. Boldogok. Voltak. Egy nap az asszonyka a nemibeteg-gondozóból kap idézést. Semmi kétség, félrelépett a férj. Ha harc, legyen harc! Amíg a család saját felségterületén tusakodik, a kerítés (vasfüggöny?!) másik oldalán Béla szomszéd vezetésével puccsra készül egy szupertitkos munkásőrkommandó. Az egykori munkásőr a telkét szeretné kiterjeszteni, volt kollégáiból álló alakulata a kert titkos pincelabirintusában gyakorlatozik, és bőszen készül a visszarendeződésre...
forrás: port.hu
|
 |
A csendes amerikai
Saigon, Vietnam, 1952: csodás, egzotikus és veszélyes város a francia gyarmatosítók elleni háború szélén. Ide érkezik egy naív fiatalember, Alden Pyle (Brendan Fraser) önkéntes szeretetszolgálatra. Hamarosan megismerkedik a London Times helyi tudósítójával, Thomas Fowlerrel (Michael Caine), aki beavatja őt a város titkaiba. A fiút lenyűgözi a kiábrándult és cinikus újságíró szeretője, a szépséges Phuong (Do Thi Hai Yen). Viharos szerelmi háromszögben találja magát Alden, majd útjaik szétválnak. Az újságírónak szenzációs sztori után kell néznie. A háborús övezetben találkozik újra össze a két férfi. A kommunistáknak tulajdonított mészárlás után kutatva Fowler a szeretetszolgálat sötét kormányzati kapcsolataira bukkan. Ellentétes oldalon állnak, ráadásul a féltékenység a végzetük felé veti őket.
forrás: port.hu
|
 |
Csodás álmok jönnek
Dr. Chris Nielsen és felesége, Annie házassága fájdalmasan megtört két gyermekük halála után. Az asszony nem tudja magát túltenni a történteken, noha Chris mindent megtesz közös életük érdekében. Négy évvel később egy balesetben Chris is meghal. A Paradicsomba kerül, amely fantasztikusabb hely, mint valaha is gondolta volna. Albert védőangyal segítségével Chris rátalál gyermekeire és kedvenc kutyájára. Az örökkévalóságban megvárná feleségét, de megtudja, hogy balesete után Annie öngyilkosságot követett el. Chris a védőangyal segítségét kéri felesége lelkének felkutatásához a reménytelen alvilágban.
forrás: port.hu
|
 |
A Da Vinci kód
A neves amerikai tudós, Robert Langdon éppen Párizsban tartózkodik, amikor az éjszaka közepén telefonon keresik. A Louvre egyik jól őrzött termében holtan találták a múzeum egyik kurátorát, és a rendőrség abban bízik, Langdon segíthet megfejteni a rejtélyt: az áldozat mellett ugyanis érthetetlennek tűnő jeleket találtak. A tudós akarata ellenére viharsebesen keveredik bele az eseményekbe: szakértőből hamarosan gyanúsított lesz, és kénytelen együtt menekülni a kurátor kiismerhetetlen unokájával. Nemsokára rájönnek, hogy két titkos egyházi társaság, a Sion testvérei és az Opus Dei harcába keveredtek bele: a harc talán több száz éve tart, tétje pedig az a titok, melynek megfejtése talán a Párizson, Londonon, kalandokon, titkokon, gyilkosságokon keresztülvezető hosszú út végén várja őket.
forrás: port.hu
|
 |
Dark City
John Murdoch egyedül ébred egy furcsa hotelszobában. Kiderül, hogy ő az első számú gyanúsítottja egy brutális sorozatgyilkosságnak, azonban ő semmire sem emlékszik, azt sem tudja, hogy ki is ő valójában. Kétségbeesetten próbálja megtalálni elvesztett személyiségét, miközben egyre közelebb kerül a városban tanyázó tar koponyájú különösen viselkedő idegenekhez. Az árnyékszerű figurák képesek megállítani az időt és birtokba venni a fizikai valóságot. Fajuk fennmaradása érdekében éjjelente elrabolják a "felső" világ polgárait, kiszívják az emlékeiket és érzéseiket.
forrás: port.hu
|
 |
Doktor Zsivágó
A huszadik század első évtizedeinek háborúktól gyötört Oroszországában játszódó film, a fiatal orvos és tehetséges költő Jurij Zsivágó sorsát és egész életét betöltő szerelmének történetét meséli el. A 17 éves Larával először Moszkvában találkoznak, majd évekig nem látják viszont egymást. Zsivágó az I. Világháború alatt orvosként szolgál a fronton egy kórházban, ahol újra találkozik a lánnyal és beleszeret. A bolsevik forradalom után Zsivágónak családjával együtt vidékre kell költöznie. Itt több év után ismét viszontláthatja a már férjes Larát, aki végül a szeretője lesz...
forrás: port.hu
|
 |
Dzsingisz kán
Dzsingisz Kán (Tumen) neve beleivódott a történelembe, de nem tudják sokan, hogy mi is fuzodött a személyéhez. Ebbol a filmbol megismerhetjük életének kezdeti szakaszát és a felnőtté válásának viszontagságait, ahol tragédiák, kudarcok és csalódások egyaránt helyet kaptak. Mindez azonban elengedhetetlen volt ahhoz, hogy végül sikerült a mongol törzseket egyesítenie, és így egy nemzetté kovácsolnia a mongol embereket.
|
 |
Édes november
Nelson Moss (Keanu Reeves) magának való, munkamániás üzletember. Egy napon összehozza a sors Sara-val (Charlize Theron), aki miatta bukik meg egy autóvezetői rutinvizsgán. Sara csipkelődő modora egyszerre vonzza és taszítja a férfit, aki csak akkor lágyul el végképp, amikor Sara elmondja az igazat magáról. Halálos betegségben szenved, nincs sok ideje hátra. A legfontosabbat viszont elhallgatja Sara: nem akarja, nem tudja lekötni magát. Elcsavarja a férfiak fejét, majd bűntudatot érezve egy hónap után tovább áll. Nelson nem tudja, hogy ő a kiszemelt édes, novemberi áldozat.
forrás: port.hu
|
 |
Édesek és mostohák
Molly Gibson mindössze tíz éves. A lankás dél-angliai Hollingfordban a helybéli előkelőség, Lady Cumnor meseszép kastélyának parkjában a szokásos kerti mulatság zajlik. A kis Mollyt elkábítja a sok látnivaló és egy fa alatt elszenderedik. A ház nevelőnője Mrs. Kirkpatrick veszi szárnyai alá, ám Molly nem érzi jól magát vele és alig várja, hogy édesapja érte jöjjön. Hét év telik el. Mollyból időközben virágzó fiatal lány lett.
forrás: port.hu
|
 |
Egri csillagok
Gárdonyi Géza nagyszabású történelmi regénye kötelező irodalom az általános iskolákban. Ebből a remek regényből készült Várkonyi Zoltán monumentális filmalkotása a kor legnagyobb magyar színészeinek a főszereplésével. 1500-as évek, Magyarország. Portyázó török csapatok dúlják fel az országot, rabolnak, fosztogatnak, rabságba hurcolják a magyarokat. Bornemissza Gergely és Cecey Éva gyerekként kerül Jumurdzsák kezébe, aki egy keleti rabszolgapiacon akarja eladni értékes foglyait. A gyerekek megszöknek, ráadásul magukkal viszik a babonás Jumurdzsák talizmánját. A török harcost ezután elhagyja a szerencséje, míg a bátor kisfiú, Bornemissza Péter megtalálja azt. A film története hűen követi a regényt.
forrás: port.hu
|
 |
Egy forradalom hétköznapjai
Vörösmarty Előszó című versét idézve így jellemezhető a magyarság hangulata 1848 tavaszán, s ezt az életérzést ragadja meg a film a maga puritán egyszerűségével; metszetekkel, életképekkel, gúnyrajzokkal, idézetekkel, újságok (Pesti Divatlap, Nemzeti Újság, Budapesti Híradó, Jelenkor, Társalkodó, Munkások újsága stb.) tudósításaival bemutatva a napról napra változó eseményeket és érzelmeket.
Ugyanakkor látjuk az egymásnak feszülő egyéniségek harcát is, Petőfi tüzes forradalmi lelkesedésének kontrasztjában ott áll az egyre inkább csüggedő, öngyilkosságra készülő és irgalomért könyörgő Széchenyi alakja; az előbbi gondolatait verseiből, az utóbbiét naplójából ismerhetjük meg. S a végkifejlet szörnyű.
"Most tél van és csend és hó és halál."
(Vörösmarty Mihály: Előszó)
forrás: port.hu
|
 |
Egy gésa emlékiratai
1929-et írunk. A kilencéves Chiyot egy szegény halászfaluból eladják szülei egy kyotoi gésa-háznak. A kislány kegyetlen bánásmódban részesül a ház tulajdonosai és a főgésa Hatsumomo révén. Akaraterejét azonban nem sikerül megtörniük, s miután Hatsumomo riválisa, Mameha a szárnyai alá veszi, Chiyoból Sayuri néven legendás gésa válik.
Megtanul minden művészi és társadalmi fogást, ami ahhoz szükséges, hogy érvényesülni tudjon abban a világban, ahol ezentúl mozognia kell: a gazdagok, kiváltságosok és politikai csatározások világában. Bár Sayuri kék szemei kora legbefolyásosabb férfiúit bűvölik el, valódi szerelme elérhetetlen távolságban van tőle. Ráadásul a történelem is utoléri a gésákat: második világháborúval Japán alaposan megváltozik...
forrás: port.hu
|
 |
Egy kosaras naplója
New York kábszeres utcagyerekei közül került ki az amerikai irodalom egyedi hangú, hírhedt költője, Jim Carroll. Regényét kritikusai Salinger klasszikusához, a Zabhegyezőhöz hasonlítják. Iskolai balhék, fegyveres rablások az utcai bandákkal, sikertelen elvonókúrák tizenévesen. Másokat drogossá tett a tehetség és siker. Őt éppen ez mentette meg.
forrás: port.hu
|
 |
Egy magyar nábob
A romantikus történet a reformkorban játszódik. Hőse a különcségeiről híres vagy inkább hírhedt dúsgazdag Kárpáthy János - a magyar nábob -, unokaöccse: a cinikus Abellinó, aki a mérhetetlen vagyon örököse szeretne lenni, s ezért mindenre képes, mert fülig el van adósodva. Mellettük olyan alakok vonulnak fel, mint a gáncsnélküli lovag, Szentirmay Rudolf és a reformkor nagy poitikusa: Wesselényi Miklós. Abellinó megpróbálkozik azzal is, hogy feleségül vegye Mayer Fannyt, de Kárpáthy János keresztülhúzza számítását, s nemcsak a leány becsületét menti meg, de azzal, hogy nőül veszi, végleg kirekeszti az örökségből számító rokonát. Ráadásul megszületik gyermekük: Kárpáthy Zoltán - így Abellinó utolsó reménye is füstbe megy. Fanny azonban szülés után meghal.
forrás: port.hu
|
 |
Egy zseni, két haver, egy balek
Joe szereti, ha történik valami, elvégre a vadnyugaton él. Jobb híján városról városra járva párbajmutatványokból kalapozza össze a pénzt, míg egy nap nagy fülest kap. A vörös szakállas Milton tábornok hatalmas pénzszállítmányért utazik Cabot tábornok erődjébe. Joe-nak nagyszerű ötlete támad, ráveszi barátait, Lucyt és Billt, hogy a közben megboldogult Milton tábornokot helyettesítve, maguk látogassanak el Cabot tábornok erődjébe. A pontos tervet azonban csak Joe ismeri, s hamarosan alaposan palira veszi az egész erődöt.
forrás: port.hu
|
 |
Az élet szép
1938-ban járunk, amikor a szeretetreméltó, álmodozó Guido - a növekvő rasszizmus és szűklátókörűség közepette - beleszeret visszafogott tanárnőjébe, Dorába. A csodaszép lány azonban egy helyi náci tiszt menyasszonya, Guidot pincérként látjuk viszont az eljegyzésen. Mindent elkövet, hogy a lányt bánatos jövőjétől eltérítse ... Meseszerű szerelmi történet kezdődik.
Öt év múlva Guido és Dora házasok és született egy fiuk, Giousé is. A politikai légkör egyre romlik, végül Guidot, aki félzsidó, táborba viszik családjával együtt. Az apa, hogy túlélhesse a borzalmakat, és hogy fiát minél jobban megkímélje, azt találja ki, hogy az egész, ami körülveszi őket tulajdonképpen egy nagy játék, amelyben a rabok a versenyzők és az őrök a játékvezetők. Benigni az önfeláldozás, a szeretet és a védelmezés filmjét készítette el. Komikusi képességei és chaplini stílusa igen élvezetessé teszik az alkotást, amely mindazonáltal megrázóan drámai módon mutatja be a fáradhatatlan emberi lélek küzdelmeit.
forrás: port.hu
|
 |
Elizabeth
VIII. Henrik halála után a protestánsok és a katolikusok küzdelme megosztotta az országot. Apját a halálos betegségben szenvedő Mária követte a trónon, akinek nem volt gyermeke. Így az uralkodói poszt várományosa a királynő protestáns féltestvére, a király törvénytelen gyermeke: Erzsébet lett. Az ország helyzete válságosra fordult, a kincstár üresen állt. A helyzetet tovább súlyosbította, hogy Norfolk hercege és a skót Mária is áhítozott a trónra, a franciák és a spanyolok pedig a határokat ostromolták. Erzsébetnek az érzéseit, a szerelmét, a magánéletét kellett hosszas vívódás után háttérbe helyeznie, hogy népének méltó uralkodója lehessen. A szüzességet fogadó királynő uralkodásának negyven éve alatt Anglia Európa leggazdagabb országává vált.
forrás: port.hu
|
 |
Elizabethtown
Drew Baylort, a vezető sportcipőgyár egykori ifjú csillagát épp most rúgták ki, mert elemi hibát vétetett egy lábbeli tervezésekor, és a céget 972 millió dolláros kár érte a fiaskó miatt. És ha ez nem elég, még rosszabbra fordul a helyzet: Drew telefonhívást kap, melyben közlik vele, hogy az édesapja elhunyt, így gépre kell ülnie, hogy elmenjen Kentuckyba, Elizabethtownba apja földi maradványaiért. A gépen Drew összeismerkedik Claire-rel, a fékezhetetlenül optimista légi kísérővel, aki megváltoztatja az életét. Kentuckyban pedig Drew lassan átlátja saját családi gyökereit, és azt, hogy apja milyen nagyszabású életet élt. Ezután Claire segítségével megpróbálja felfedezni a saját sorsában rejlő lehetőségeket...
forrás: port.hu
|
 |
Az elszánt diplomata
Észak-Kenyában meggyilkolják Tessa Quayle politikai aktivistát. A nyomok szenvedélyből fakadó, erős felindultságban elkövetett bűntényre utalnak. Az asszony férje, a szelíd természetű Justin, a Brit Kormány-megbízotti Hivatal munkatársa életében először cselekvésre szánja el magát. Lelkiismeret-furdalástól űzve, és a felesége hűtlenségéről szóló pletykáktól megrendülten beleveti magát a nyomozásba, hogy megtudja, mi történt. Hamarosan összeesküvés nyomára bukkan, amely már eddig is ártatlan életeket követelt, és most már az ő életét is fenyegeti.
forrás: port.hu
|
 |
Az eltakarítónő
Walter Goodfellow tiszteletest teljesen lefoglalja élete legjobb prédikációjának megírása. Eközben nem veszi észre, hogy felesége, Gloria a szemtelen golfedzővel enyeleg, Holly lánya hetente más pasival kavar, Petey fia pedig az iskolai zaklatások céltáblája. Gloria viszont torkig van a szomszéd kutyájának ugatásával, elhidegült házasságával és kamasz gyerekei kihágásaival. Álmatlan éjszakáin megváltásért imádkozik, ami meg is érkezik az idős házvezetőnő, Grace személyében. A kedves néninek sajátos elképzelése van arról, hogyan teremtsen rendet a Goodfellow-házban.
"Nagyon jó móka volt a forgatás! - mondja Maggie Smith, a kedves házvezetőnő, azaz, a címbéli eltakarítónő. - Soha azelőtt nem okozott még ennyi örömöt az erőszak."
forrás: port.hu
|
 |
Az ember tragédiája
Madách Imre klasszikusának tv-változata. Az Úr kiűzi Ádámot és Évát a paradicsomból. A racionális, kiábrándult Lucifer végigvezeti a minden újban hinni akaró Ádámot az emberiség történelmén.
forrás: port.hu
|
 |
Az emigráns
Márai Sándor a huszadik századi magyar irodalom ünnepelt, majd agyonhallgatott és ma újra felfedezett nagy alakja. Emigrált a fasizmus elől, majd újra - és végleg - a kommunizmus elől, nem vállalt "bűnrészességet" és félt, hogy hallgatni sem engednék. Felesége, aki abszolút epizódszereplő volt, most főszereplővé lép elő, és vele az a férfi is, aki érzelmeiről, magánügyeiről korábban szemérmesen, tartózkodóan hallgatott. A film Márai Sándor: Napló 1984-89-ja alapján készült.
A játékfilm az emigrációs létet önként vállaló Márai Sándor és felesége utolsó éveinek története, az összetartozás, az együtt leélt élet emlékeiből és az író utolsó pillanatáig tartó gondolkodásának, az alkotás természetrajzának mozaikjaiból épül.
Nápolyban a fiatal Márai és Lola ifjúságának emlékeivel indul a "történet" és jut el a San Diego-i magára maradottság zárt világába - az Adriától a rideg Óceánig. A diktatúrák elől menekülő író, aki csak anyanyelvén - magyarul ír - nemcsak fizikailag határolja el magát a 47-es fordulat után Magyarországtól, de műveit sem engedi kiadni, amíg egyetlen orosz csizma tapossa a hazai földet. Egyre gyakrabban hívják haza, rehabilitálni akarják őt és életművét, de a következetes, megalkuvásra képtelen író kitart fogadalma mellett. Tragikus sorsához tartozik, hogy fél évvel a rendszerváltás előtt vet véget életének, amikor már senkije sem maradt - feleségét és fiát is elveszítette. Márai, aki végigélte a XX. századot ma már világhírű író, műveit egyre több nyelvre fordítják.
|
 |
Az én kis falum
A hajnali köd még nem szállt fel a városka házai közül. Kakasszó innen is, onnan is. Egy alacsony, pocakos ember lépked az utcán. Éleset füttyent, mire mellészegődik egy hosszú, nyurga fiú. Megpróbálja felvenni a köpcös férfi lépéseinek ritmusát, aki útközben még megjavítja a doktor úr Skodájának a motorját, s a kocsi nagy durrogások és rángások közepette elviharzik. Mialatt a rádióban a reggeli tornát közvetítik, hőseink már a teherautón zötykölődnek a tüzéptelepre homokért... Ez a nap is úgy kezdődik, mint bármelyik másik, de ki sejtené előre, hogy ma az aranyszívű, ám hirtelen haragú Pavelnek betelik a pohár és szakít félkegyelmű kocsikísérőjével, Otikkal. Pedig minden kalamajkának az oka Otik Pavel úrtól kapott fülvédője.
forrás: port.hu |
 |
Eragon
A sárkánylovasok békét hoztak Alagaësia földjére. A sárkányoktól kapott varázserőnek és halhatatlanságnak köszönhetően nem volt, aki legyőzhette volna őket. Ám az egyikük, Galbatorix leszámolt a társaival és magához ragadta a hatalmat. Ármánykodása nem járt teljes sikerrel. Az egyik kis faluban cseperedik Eragon, a sárkánylovasok rendjének utolsó leszármazottja. A fiú titokzatos zafírkék tojást talál, amelyből sárkány kel ki. Eragon Saphirának nevezi el. Találkozásukkal, valamint mentora, Brom segítségével újra eljöhet a Sárkánylovasok kora.
forrás: port.hu
|
 |
Észak és Dél
Az Elizabeth Gaskell szerelmes regénye alapján készült négyrészes sorozat főhőse, Margaret Hale, a középosztálybeli dél-angliai lány egyike az irodalom legelszántabb nőalakjainak. A szenvedélyes természetű ifjú hölgy szüleivel az északi, textiliparáról híres Milton városába költözik, ahol édesapja házítanítóként jobb megélhetésre számíthat. A költözés és anyja megromlott egészségi állapotának terhét viselő lány szigorú kritikával illeti új környezetét. A feszültséget súlyosbítja az általános elégedetlenség hatására kirobbanó munkássztrájk. Ekkor találkozik apja egyik tanítványával, a jómódú és felettébb jóképű John Thorntonnal, a helyi textilgyár tulajdonosával. Margaret mélyen együtt érez a nehéz sorsú munkásokkal, ám emiatt képtelen objektívan megítélni az adott helyzetet. Időközben azonban rá kell ébrednie, hogy Thornton céltudatossága, őszintesége és szenvedélye a sajátjához fogható. Margaret önnön érzelmeinek csapdájába kerül, s ez további konfliktusokhoz vezet.
forrás: port.hu
|